
Taksony SE – FC Dabas (1:2)
Újabb győzelemmel immár két pontra a listavezető. Második bajnoki mérkőzésünkre Dunaharasztin került sor, hisz a Taksony csapata, bérlőként a szomszédos település pályáját használja. A téli

Újabb győzelemmel immár két pontra a listavezető. Második bajnoki mérkőzésünkre Dunaharasztin került sor, hisz a Taksony csapata, bérlőként a szomszédos település pályáját használja. A téli

A labdarúgást a szülővárosomban Szegeden kezdtem el, itt mutatkozhattam be először az NB III-ban. Később egy dunaújvárosi szezon kivételével, több Csongrád megyei NB III-as csapatban

Szinte pontosan 20 éve, 6 évesen kezdtem el futballozni Gödöllőn a helyi csapatban. Ezután a Ferencvároshoz kerültem, itt lettem először igazolt játékos, így a Fradit

Óvodás koromban kezdtem el focizni az UFC Kecskemétnél, itt tanulhattam, sajátíthattam el a labdarúgás alapjait. 2012-ben kerültem át a KTE-hez, majd 2019 nyarán igazoltam át

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Körösladányi MSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Többször is láttuk már a Körösladány csapatát,

Győzelem a 2021-es év első bajnokiján. A Körösladányi MSK csapata látogatott hozzánk vasárnap délután a Wellis Sport Parkba. Riválisunk a mérkőzés elejétől kezdve kemény ellenfélnek

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a mögöttünk álló felkészülési időszakról az alábbi gondolatait osztotta meg oldalunkkal: „A tavaszra való felkészülést 6 hétre terveztük

Győzelemmel zártuk a felkészülést. Vasárnap 11 órai kezdettel a Gyöngyösi AK együttesét fogadtuk, hazai pályán, illetve most már a jövő heti bajnoki mérkőzésre készülve, füves

Szombaton 11 órai kezdettel Bicskére látogatott NB III-as első csapatunk. A mérkőzés nagy részében mi tudtunk fölényben játszani, a védekezésünknek köszönhetően az ellenfél mindössze három

Győzelem Tatabányán! Szerdán a nyugati-csoport 8. helyén telelő Tatabányai SC-hez látogatott együttesünk. A zord időjárás nem könnyítette meg a srácok dolgát, de ennek ellenére remek

Szombaton 10 órakor, egy jó erőkből álló ceglédi csapat érkezett hozzánk. Mivel a srácok ezen a héten dupla edzéssel alapoztak a tavaszi szezonra, így várható

Csapatunk lejátszotta negyedik edzőmérkőzését is. A csoport riválisunkat láttuk vendégül, bár hosszú utat nem kellett megtenniük, hisz a szomszédos Dabas-Gyón volt az ellenfelünk. A bajnoki

Csapatunk szombaton Komáromba látogatott, ahol Bozsik Péter tanítványaival mérkőztünk meg 11 órai kezdettel. Remek futball időjárás volt, aminek köszönhetően remek iramban is zajlott a mérkőzés.

Gól nélküli döntetlen a szerdai felkészülési meccsen. Azt a Dunaharasztit fogadtuk szerdán a Dabas Wellis Sportparkban, akik a télen komoly erősítésen mentek át. A jelenleg

Döntetlen az első felkészülési mérkőzésen. Bő egy hét felkészülés után csapatunk lejátszotta első edzőmérkőzését a Csongrád megyei bajnokságot magasan vezető Makó FC ellen. A találkozó

NB III-as első keretünk téli alapozási munkája január 14-én, annak rendje és módja szerint kezdetét vette, most hétvégén pedig már az első felkészülési mérkőzés is

2021. január 14-én csütörtökön megtartotta első összetartását NB III-as első keretünk. Szabó István játékosai az első napokban fizikai felméréseken vettek részt, majd a hét zárásaként

Január 14-én (csütörtök) kezdetét veszi NB III-as első keretünk téli alapozási időszaka. Ennek megfelelően természetesen már ki is alakult az edzőmérkőzéseink tervezete is. Az első

A középpálya egyik motorjának, Erdős Gábornak az értékelőjével folytatjuk sorozatunkat: „A felkészülés alatt nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményes lesz a csapat. Véleményem szerint kiegyensúlyozott

Ezúttal egy olyan fiatal mondja el véleményét, aki megkapta a lehetőséget és élt is vele. Kiss Ákos értékel: „Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatnak, amikor ide

A legkevesebb gólt kaptuk az őszi szezon során, amiben elévülhetetlen érdemei vannak első számú hálóőrünknek, Kersák Rolandnak: „A csapat nagyon jól teljesített, a legkevesebb gólt

A csapat egyik legrutinosabb tagjával, a védelem oszlopával, Forgács Andrással folytatjuk sorozatunkat: „A Csapat szereplésével maximálisan elégedett vagyok. Úgy gondolom, senki nem várt minket a

Elsőként csapatunk házi gólkirálya, a 10 találatig jutó Vladul Stefan értékel: „Sokan nem várták ezt a teljesítményt a csapattól, de én már a szezon elején

NB III-as első csapatunk 21. forduló után erőn felül teljesítve, kemény munka árán a második helyen vonul téli pihenőre. Tettük mindezt úgy, hogy a legkevesebb

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Dabas-Gyón FC elleni városi rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta: ” Sajnos nem voltam maradéktalanul elégedett a

Idegenbeli döntetlennel zártuk az évet. Ugyan vendégségbe mentünk a hétvégén, de mivel a szomszédos Dabas-Gyón volt az ellenfelünk, így nem kellett messzire utaznunk. Nehéz körülmények

Az ESMTK elleni utolsó hazai mérkőzést követően még egy idegenbeli összecsapás vár csapatunkra most vasárnap. Szabó István legénységének szerencsére nem is kell túl messzire utaznia,

A múlt hétvégi ESMTK elleni hazai összecsapáshoz hasonlóan a soron következő, Dabas-Gyón FC elleni NB III-as bajnoki mérkőzéséről sem kell lemondaniuk az FC Dabas szimpatizánsainak.

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az ESMTK elleni hazai mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Az eredmény tekintetében nagyon csalódottak vagyunk, mert mindenképpen

Két ellentétes félidő után igazságos döntetlen az ESMTK ellen. Nehéz mérkőzés várt csapatunkra, hisz a pesterzsébetiek eddig még nem szenvedtek vereséget idegenben, és sajnos ma