
Meton-FC Dabas – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (1:1)
Ismét hazai környezetben léptek pályára a fiúk, a szintén NB III-as tagságát megőrizni igyekvő Gárdony csapata volt a soros ellenfél. Rendhagyó módon a csapatok 4×25

Ismét hazai környezetben léptek pályára a fiúk, a szintén NB III-as tagságát megőrizni igyekvő Gárdony csapata volt a soros ellenfél. Rendhagyó módon a csapatok 4×25

Szerdán délelőtt komoly erőpróba várt felnőtt együttesünkre, hiszen az Észak-nyugati csoport bajnokaspiráns csapatát láttunk vendégül. A Bicskei TC vezeti a tabellát, ennek tükrében nem is

Újdonsült vezetőedzőnk, Tóth Mihály irányítása alatt lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. Ellenfelünk a szintén NB III-as bajnokságban szereplő Érdi VSE volt hazai pályán.

Az utánpótlás éveimet követően az Egyesült Államokban négy évet, majd Olaszországban egy évet játszottam. Hazatérésem óta megfordultam Monoron, Rákosmentén, Dabason és az ESMTK csapatánál is.

Amióta az eszemet tudom futballozok, az életem része. Sokan nem is tudják, hogy mennyire. A 17. kerületben kezdtem el focizni, majd Dunaújvárosban lettem profi labdarúgó,

Hajdúböszörményben kezdtem és Balmazújvároson sajátítottam el az alapokat, majd DVSC-nél nevelkedtem, ahol profi szerződést kaptam és ahol voltam utánpótlás válogatott is. Ezután NB II-ben Szegeden

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője első nyilatkozatában az alábbi gondolatait osztotta meg a tavaszi szezonra kitűzött célokkal kapcsolatban: „Nagy örömmel fogadtam a megkeresést.

Sikeresen lezajlottak a tárgyalások Tóth Mihállyal, amelynek következtében 2025 januárjában már az Ő vezetésével kezdődik el a téli felkészülési munka az NB III-as első csapatunknál.

Vasárnap délután a második tavaszról előrehozott mérkőzésre került sor a Dabason a Wellis Sportparkban, ahol ezúttal a Csepel SC volt az ellenfelünk. Ősszel a bajnoki

Elérkezett az utolsó 2024-es bajnoki forduló, ami már a második tavaszi is egyben. NB III-as csapatunk záró fellépését hazai közegben, a Wellis Sportparkban vívja majd

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nehéz mit mondanom erről a mérkőzésről, mert ahogy

Soros mérkőzésünk az ősi rivális Monor otthonában került megrendezésre. Remekül kezdtük a találkozót, hiszen rögtön az összecsapás elején megszereztük a vezetést Kiss Krisztián remek átlövés

A múlt héten lezárult az őszi szezon, azonban még idén két tavaszi forduló is megrendezésre kerül, ami az őszi vesszőfutásunkat látva nem a legszerencsésebb, azonban

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Tiszaföldvár VSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Újabb fontos mérkőzés várt ránk, ezúttal idegenben Tiszaföldváron.

Vasárnap délután a szintén nehéz helyzetben levő Tiszaföldvár VSE csapatához látogattunk. Két ellentétes félidőt láthatott a kilátogató publikum. Az első játékrészben inkább a hazaiak domináltak,

NB III-as csapatunk teljesítménye egyértelmű javuláson ment keresztül az elmúlt hetekben, amit maximálisan tükröz az a tény is, hogy legutóbbi négy összecsapásunkból csupán egyszer kellett

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Kecskeméti TE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Jól kezdtük az összecsapást, abszolút irányítottuk a

Soron következő mérkőzésünk a Wellis sportparkban került megrendezésre, ahol remekül előkészített pálya és ideális futballidő fogadta a csapatokat. Ellenfelünk a szintén nehéz helyzetben levő Kecskeméti

Vasárnap délután ismét bajnoki mérkőzés vár NB III-as csapatunkra. Fritz Attila legénysége a Pénzügyőr SE elleni idegenbeli pontszerzést követően a szintén kiesőzónában elhelyezkedő Kecskeméti TE

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Pénzügyőr SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Jól kezdtük a mérkőzést, helyzetig, ziccerig is eljutottunk.

Vasárnap délután a csapatunkhoz hasonlóan nehéz helyzetben levő Pénzügyőr SE volt az ellenfelünk a fővárosban. A mérkőzés remek időjárás mellett került megrendezésre, viszont a pálya

A két héttel ezelőtti Vasas II elleni idegenbeli pontszerzést követően igen nagy lelkesedéssel vártuk a szorosan előttünk elhelyezkedő Hódmezővásárhelyi FC elleni múlt hétvégi hazai összecsapást.

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük

Nagyon fontos mérkőzésre készültünk, hiszen a tabellán közvetlenül előttünk elhelyezkedő, eddig nyeretlen Hódmezővásárhely volt az ellenfelünk. Az első játékrészben mindkét csapat inkább a védekezésre rendezkedett

Remekül debütált Fritz Attila a vezetőedzői poszton, ugyanis múlt hétvégén NB III-as csapatunk a dobogós Vasas FC II otthonából tudott egy pontot elhozni, amivel remélhetőleg

Fritz Attila, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Mérkőzés előtt azt kértem a csapattól, amit

Kissé szokatlan időpontban, vasárnap délelőtt 11-kor került megrendezésre a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzésük a Fáy utcában. Az összecsapás egy tökéletesen előkészített edzőpályán került

Három hete a Martfű elleni hazai győzelem felcsillantotta a reményt, hogy végre NB III-as első csapatunk rátalál arra az útra, amelyet mindenki elvárt volna tőle

Fritz Attila, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője kinevezését követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Az a megtiszteltetés ért, még ha csak ideiglenes is a kinevezésem, hogy

A keddi nappal (2024.10.08) közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Tóth Lászlóval, a Meton-FC Dabas NB III-as csapatának vezetőedzőjével. Az új szakember kinevezéséig, ideiglenesen az eddigi