Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Tiszakécskei LC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sikerült megnehezíteni az ellenfelünk dolgát. Az köztudott, hogy a két csapatnak más lehetőségei vannak, valamint célként a Tiszakécske a feljutást, mi pedig a bennmaradást céloztuk meg.

Edzői nyilatkozat (NB III)

TÓTH MIHÁLY

Meton-FC Dabas – Tiszakécskei LC (0:1)

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Tiszakécskei LC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Sikerült megnehezíteni az ellenfelünk dolgát. Az köztudott, hogy a két csapatnak más lehetőségei vannak, valamint célként a Tiszakécske a feljutást, mi pedig a bennmaradást céloztuk meg. Az első félidőben jól zártuk a területeket, az ellenfél birtokolta többet a labdát, viszont komoly helyzetet nem igazán sikerült kialakítaniuk. A második játékrészben csordogált a mérkőzés, mikor kissé váratlanul kaptunk egy gólt, amely egy szögletrúgás után nem a legjobb módon reagáltuk le a kialakult helyzetet. Dolgozunk tovább. Látom a fejlődést a csapaton, viszont most már a győzelmeket is el kell kezdeni gyűjtögetni. Ennek fényében Szeged városába a győzelem reményében utazunk el hétvégén.”

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2025.03.02 (Vasárnap, 14:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – Tiszakécskei LC 0:1 (0:0)
Gól: – ill. Valencsik D (62′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK