
Meton-FC Dabas – Pénzügyőr SE (1:2)
A bajnokság véghajrájához értünk, hiszen már a 28. fordulót rendezték meg az NB III Dél-Keleti csoportjában. Hazai pályán fogadtuk a sereghajtó Pénzügyőr SE együttesét. Egy

A bajnokság véghajrájához értünk, hiszen már a 28. fordulót rendezték meg az NB III Dél-Keleti csoportjában. Hazai pályán fogadtuk a sereghajtó Pénzügyőr SE együttesét. Egy

Hétvégén ismét rendkívül fontos összecsapásra készül NB III-as csapatunk. Tóth Mihály legénysége a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli bravúrt követően tovább stabilizálhatja helyét a tabella középső részében,

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Baljós előjelekkel várhattuk a hétvégi mérkőzést, hiszen ismét kiesett

A bajnokság 27. fordulójában a tabella középső régiójában elhelyezkedő Hódmezővásárhelyi FC csapatához látogattunk. A mérkőzés előtt Tóth Mihálynak nem volt egyszerű dolga, hiszen a csapat

Noha két hete a Szolnok elleni idegenbeli győzelmünkkel már végre el tudtunk mozdulni a kieső helyről, azonban örömünk nem tarthatott túl sokáig. A múlt hétvégén

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Vasas FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Számítottam rá, hogy nehéz mérkőzés lesz ez

Soron következő mérkőzésünkre hazai pályán került sor, ahol a bajnokságban remekül szereplő Vasas FC második csapata volt az ellenfelünk. Rögtön a mérkőzés elején magához ragadta

A Szolnoki MÁV FC elleni idegenbeli diadalt követően nemhogy sikerült elmozdulnunk a kieső helyről, hanem még a BKV Előrét is sikerült pontban utolérni és beelőzni.

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „ Fontos mérkőzést játszott a két csapat,

Kissé szokatlan időpontban, szombaton került megrendezésre a soron következő bajnoki mérkőzésünk Szolnokon. Nagyon fontos összecsapás várt ránk, hiszen mind a hazai csapat, mind az FC

A dobogóért küzdő ESMTK elleni hazai összecsapást követően talán a legfontosabb ütközet előtt áll NB III-as csapatunk. Szombat délután a 25. forduló nyitó mérkőzését vívjuk

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen az ellenfél rendkívül fizikális csapat,

Vasárnap délután a középmezőnyben tanyázó Martfűi LSE volt az ellenfelünk idegenben. Nagyon fontos találkozó volt számunkra, ahol egyértelműen győzelmi kényszerben léptünk pályára. Ennek fényében támadólag

A bravúros Martfű elleni idegenbeli győzelmet követően reméljük, ott tudja folytatni NB III-as csapatunk, ahol az elmúlt fordulóban abbahagyta. Ellenfelünk ezúttal az az ESMTK lesz,

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Martfűi LSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Már a mérkőzés előtt jeleztem a srácoknak, hogy

Vasárnap délután a középmezőnyben tanyázó Martfűi LSE volt az ellenfelünk idegenben. Nagyon fontos találkozó volt számunkra, ahol egyértelműen győzelmi kényszerben léptünk pályára. Ennek fényében támadólag

A Honvéd II elleni hazai győzelmet követően most vasárnap már a Martfűi LSE ellen kell bizonyítania felnőtt csapatunknak, hogy helye van a következő idényben is

A bajnokság 22. fordulójában a Budapest Honvéd FC II csapatát láttuk vendégül. A találkozó számunkra nagyon fontos volt a bennmaradásért vívott harcban. Ennek tükrében jól

A bajnokaspiráns Gyulai Termál FC elleni idegenbeli ütközetet követően most vasárnap már ismét egy papíron némiképp könnyebb ellenféllel kell összemérni tudásunkat. Természetesen tudjuk jól, könnyű

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Gyulai Termál FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagyon nehéz találkozóra készültünk, hiszen a gyulai

Soron következő mérkőzésünkre Gyulán került sor, ahol is a jelenlegi listavezető volt az ellenfelünk. Ennek tudatában nem mi számítottunk az összecsapás esélyesének. Az esős idő

A bajnoki címre törő Tiszakécske elleni minimális vereséget követően két győztes összecsapással folytatta NB III-as csapatunk a tavaszi szezont. Tóth Mihály legénysége az elmúlt két

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a BKV Előre elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagyon jó ritmusban kezdtük a találkozót, Jakab révén

A múlt heti Szeged ellen aratott bravúros győzelem után, ezúttal a tabella hátsó felében elhelyezkedő BKV Előre volt az ellenfelünk. A mérkőzést jó ritmusban kezdtük,

Úgy fest, végre megtört az a bizonyos jég. NB III-as első csapatunk múlt hétvégi szegedi győzelmével reméljük, végre egy valóban felfelé ívelő pályára tért rá,

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szegedi VSE-G-Falc elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nagyon nehéz körülmények vártak ránk Szegeden, hiszen több

Soron következő mérkőzésünk Szegeden került megrendezésre, ahol az eddig remekül szereplő Szegedi VSE- G-Falc volt az ellenfelünk. Az első félidő lényegében eseménytelenül pörgött le, főként

A tabellán elfoglalt helyezések alapján a feljutásért küzdő Tiszakécske ellen sok esélyünk nem igen volt az elmúlt hétvégén, mégis igen közel jártunk a bravúrosnak nevezhető

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Tiszakécskei LC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sikerült megnehezíteni az ellenfelünk dolgát. Az köztudott, hogy

Első hazai tavaszi mérkőzésünket a bajnokesélyes Tiszakécske ellen vívtuk. Nehéz összecsapásra számíthattunk, ráadásul a héten szinte az egész csapaton végigsöpört az influenza hullám. Az első