
Edzői értékelés: Fehér Ádám
Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Péceli SSE elleni MOL Magyar Kupa mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A mai mérkőzésen főként azok kaptak

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Péceli SSE elleni MOL Magyar Kupa mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A mai mérkőzésen főként azok kaptak

Szombat délután Pécelen vendégszerepeltünk, ahol a helyi Péceli SSE volt az ellenfelünk a MOL Magyar Kupa 1. fordulójában. Soros ellenfelünk a Pest megyei másodosztályban vitézkedik.

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az Újpest FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Jól kezdtük a mérkőzést. Korán megszereztük a

Nem volt sok időnk felkészülni a soron következő bajnoki mérkőzésre, ugyanis az NB III-as bajnokság 2. fordulóját hétköznap (szerdán) rendezték. Csapatunk szerette volna kijavítani az

A szerdai napon az elsőosztályban szerelő Újpest FC második csapatához látogatunk és ott kell mindent elkövetnünk, hogy kijavítsuk a hazai fiaskót. Könnyű dolgunk természetesen most

A 2022/23-as bajnokság első fordulójában a tavalyi ezüstérmes Balassagyarmati VSE csapatát fogadtuk. Nehéz összecsapásra számíthattunk, amely a mérkőzés folyamán be is bizonyosodott. Az első félidőben

Elérkeztünk a nyári felkészülés végéhez és hétvégén végre az a nap is eljön, amiért játékosaink az elmúlt hetekben a nagy kánikula közepette annyit izzadtak. Vasárnap

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a nyári felkészülési munka zárultával az alábbi nyilatkozatot adta: „A csapat felkészülése több, mint hat hétig tartott. Az átigazolási

Hétvégén útjára indul az NB III Közép csoport 2022/2023-as bajnoki évadja. Ennek megfelelően játékoskeretünk is lényegében véglegesnek tekinthető. Fehér Ádámnak és Kemenes Györgynek az alábbi

A nyári felkészülési munka a végéhez ért, így a hetekkel ezelőtt megadotthoz képest a napokban már egy szinte végleges átigazolási listát tudunk közölni. Edzői stábunknak

Vasárnap délután a sokáig NB III-ban vitézkedő, jelenleg a Pest megyei élvonalban szereplő DMTK csapata látogatott a dabasi Wellis Sportparkba. Az egész mérkőzés folyamán rekkenő

Szerda délután a Budapest bajnokság I. osztályában szereplő THSE-Szabadkikötő csapatát fogadtuk hazai pályán. A találkozón végig érezni lehetett az osztálykülönbséget, számos szép támadást vezettünk, amelynek

Szombat délelőtt, a hét zárásaként az NB III Nyugati csoportjába besorolt Bicske TC csapatát láttuk vendégül a Wellis Sportparkban. Alakulófélben lévő csapatunk a nehéz heti

Kecskeméten nevelkedtem, majd 17 évesen kerültem Tiszakécskére, ahol két évig NB II-ben, majd egy évig NB III-ban játszottam. Az utóbbit sikerült is megnyerni. Kemenes Györgyöt

Eleinte mezőnyjátékosként, de U13-ba már kapusként szerepeltem Siófokon, ahol az ezt követő utánpótlás éveimet töltöttem, a felnőtt csapatban azonban sajnos nem tudtam megragadni. Ezért először

Az Ovifoci keretein belül kerültem először kapcsolatba a labdával. 7 évesen egy nyári tábor után az őszt a KTE-ben kezdtem, majd az SC HÍRÖS-ÉP-ben egy

A héten kemény munkát végeznek NB III-as játékosaink, hiszen a szakvezetés napi két edzést is vezényel. A szerda délutáni programban egy edzőmérkőzés is szerepelt, ahol

A Fehér Ádám vezette edzői stáb komoly kihívás előtt áll, mivel a nyári felkészülés során a 10 távozó helyére érkező 11 új játékost kell pár

Szombat délelőtt kánikulában fogadtuk az előző szezonban szintén az NB III közép csoportjában szereplő Monor SE gárdáját. A találkozó első 45 percében két gól is

Szombat délelőtt lejátszotta első felkészülési mérkőzését NB III-as első csapatunk. Első ellenfelünk az az MTK Budapest volt, akik ellen a szezon utolsó összecsapását játszottuk. Amíg

Már nem kell sokat várni, hogy újra elinduljon a munka a Wellis Sportparkban, hiszen csapatunk a héten már elkezdi a felkészülést az NB III soron

Fritz Attila, NB III-as csapatunk egyik legrutinosabb, legtöbb nagy csatát megélt játékosa is értékelte a tavaszi szezont: „Sok kérdés van bennem, hogy miként is lett

NB III-as csapattársait követően Dudás Dániel is megosztotta nézeteit csapatunk idei szereplésével kapcsolatban: Sajnos ez a szezon közel sem úgy sikerült, ahogy a tavalyi. Szerintem

Domokos Bálint, NB III-as csapatunk egyik erőssége, aki téli érkezését követően hamar vezéregyéniséggé nőtte ki magát, az alábbiak szerint értékelte a tavaszi szezont: Visszagondolva az

Forgács András, NB III-as csapatunk egyik legrutinosabb, oszlopos tagja a mögöttünk álló bajnoki szezont az alábbiak szerint értékelte: „Sajnos nem sikerült megismételnünk az előző szezon

NB III-as első keretünk előreláthatólag nyolc felkészülési mérkőzést vív majd az előttünk álló 2022/2023-as őszi szezon kezdetéig. A felkészülést június 16-án csütörtökön kezdik meg játékosaink

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az MTK Budapest FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Kifejezetten jó első félidőt produkáltunk. Jó

Vasárnap délután az NB III Közép csoport 2021/2022-es szezonjának utolsó fordulójára került sor. Ellenfelünk a MTK Budapest II fiataljai voltak. Volt miért visszavágnunk, ugyanis az

Elérkeztünk a 2021/2022-es bajnoki szezon végéhez. Egyetlen forduló maradt már csupán hátra az NB III közép csoportban. Vasárnap délután, hazai pályán az első osztályból frissen

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az Iváncsa KSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Küzdelmes és kiélezett mérkőzést játszottunk a tavalyi bajnokcsapat