Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Paksi FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Az első félidőben jól zártuk a területeket, így ellenfelünknek nem sikerült komoly helyzetet kialakítania, viszont azt is meg kell említenem, hogy csapatunk támadójátéka is akadozott.
Edzői értékelés (NB III)
FEHÉR ÁDÁM
Paksi FC ll - Meton-FC Dabas (1:1)
Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Paksi FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
“Az első félidőben jól zártuk a területeket, így ellenfelünknek nem sikerült komoly helyzetet kialakítania, viszont azt is meg kell említenem, hogy csapatunk támadójátéka is akadozott. Remek pillanatban szereztük meg a vezetést, a második félidő elején egy szögletet követően sikerült a kapuba találnunk. A második játékrészben már voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, ahol már megfelelően játszottunk. Sajnos nem sikerült növelünk az előnyünket, amelyet a hazaiak egy pontrúgásból szerzett góllal büntettek. Vezetésünk tudatában jó lett volna győzelemmel távozni, ez sajnos nem jött össze, viszont holnaptól készülünk a következő bajnoki mérkőzésre.”