


Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Nehéz mérkőzésre számítottam, ami be is bizonyosodott. Szerencsére nagyon jól kezdtük az összecsapást, hamar sikerült vezetést szereznünk.
Edzői értékelés (NB III)
FEHÉR ÁDÁM
Meton-FC Dabas - Monor SE (2:0)
Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
„Nehéz mérkőzésre számítottam, ami be is bizonyosodott. Szerencsére nagyon jól kezdtük az összecsapást, hamar sikerült vezetést szereznünk. Jól játszottunk, több lehetőséget is sikerült kialakítanunk az agresszív játékstílust képviselő Monor csapata ellen. Az első félidőben ráadásul sikerült megdupláznunk az előnyünket, aminek köszönhetően némiképp meg is nyugodhattunk. A második játékrészben stabilan védekeztünk, viszont a támadásainkat nem sikerült gólra váltanunk. Összességében kijelenthető, hogy teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Fontos volt a három pont otthon tartása, ezáltal pedig továbbra is a tabella első felében helyezkedhetünk el.”