A 2022/23-as bajnokság első fordulójában a tavalyi ezüstérmes Balassagyarmati VSE csapatát fogadtuk. Nehéz összecsapásra számíthattunk, amely a mérkőzés folyamán be is bizonyosodott. Az első félidőben több nagy lehetőségünk is akadt, egy alkalommal a kapufát is eltaláltuk, viszont gólt csupán a vendégcsapatnak sikerült szereznie

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas - Balassagyarmati VSE (0:2)

Pont nélkül maradtunk a bajnoki nyitányon

A 2022/23-as bajnokság első fordulójában a tavalyi ezüstérmes Balassagyarmati VSE csapatát fogadtuk. Nehéz összecsapásra számíthattunk, amely a mérkőzés folyamán be is bizonyosodott.

Az első félidőben több nagy lehetőségünk is akadt, egy alkalommal a kapufát is eltaláltuk, viszont gólt csupán a vendégcsapatnak sikerült szereznie, ráadásul szinte rögtön a találkozó elején. Az 5. percben egy labdavesztés után gyors ellentámadást vezettek a vendégek, amelyet jól játszottak végig és megszerezték a vezetést (0:1). Az első negyvenöt percben próbáltunk dominálni, nyomást helyezni az ellenfél kapujára, lehetőségeinket viszont nem tudtuk gólra váltani, így minimális hátránnyal vonultunk az öltözőbe.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott. Ebben a játékrészben is egy gól esett, sajnos ezt ismét a vendégek szerezték. Egy jogosan megítélt büntetőt sikerült értékesíteni a találkozó 65. percében (0:2). A srácok tették a dolgukat becsülettel, de ezen a napon a szerencse is elpártolt a csapatunktól. Több gól már nem esett, így 2:0 arányú vereséget szenvedtünk hazai pályán. Mégis bizakodásra ad okot, hogy több szép dolgot is láthatott a kilátogató publikum, egy rendkívül jó csapat ellen.

Nincs sok idő a sebek nyalogatására, szerencsére szinte azonnal itt a lehetőség a javításra. Szerda délután ugyanis máris folytatódik a szezon, az Újpest FC II csapata ellen idegenben kell elkezdeni gyűjtögetnünk a bajnoki pontokat.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2022.07.31. (Vasárnap, 17:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

Meton-FC Dabas – Balassagyarmati VSE 0:2 (0:1)
Gól: – ill. Bartos J (6′), Erdélyi L (65′ – büntető)
 
Meton-FC Dabas: Berta – Kiss Á, Forgács, Dudás, Földes, Domokos, Szabó, Kiss K, Kókai, Tóth, Lettner
Cserék: Czerula, Balogh, Fritz, Erős, Lux, Ferenczy, Benkő, Csúri, Szabó D

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK