Elérkeztünk a nyári felkészülés végéhez és hétvégén végre az a nap is eljön, amiért játékosaink az elmúlt hetekben a nagy kánikula közepette annyit izzadtak. Vasárnap kezdetét veszi az NB III Közép csoport 2022/2023-as bajnoki szezonja.

BEHARANGOZÓ: NB III

METON-FC Dabas - BALASSAGYARMATI VSE

NB lll. Közép-csoport - 1. Forduló

Elérkeztünk a nyári felkészülés végéhez és hétvégén végre az a nap is eljön, amiért játékosaink az elmúlt hetekben a nagy kánikula közepette annyit izzadtak. Vasárnap kezdetét veszi az NB III Közép csoport 2022/2023-as bajnoki szezonja.

Első tétmérkőzésünket július 31-én, hazai pályán, a Wellis Sportparkban vívjuk majd 17:30-as kezdéssel, immáron megújult Meton-FC Dabas névvel. Ellenfelünk az a Balassagyarmati VSE lesz, akik a tavalyi szezont a bajnok Kozármisleny mögött az igen előkelő második helyen zárta, tehát egyből egy igen komoly erőpróba előtt áll fiatal csapatunk. Természetesen a nyári játékosmozgások következtében szinte megjósolhatatlan, hogy az idei szezonban ki mire lesz képes, így nem tehetünk mást, mint saját játékunkra koncentrálva, maximális összpontosítással belemenni a vasárnapi összecsapásba. Játékosaink az előírt felkészülési munkát becsülettel elvégezték, a sok új érkező összecsiszolódására ettől függetlenül azonban még lehet, hogy pár mérkőzést várni kell, azonban, ha fiataljaink tudásuk legjavát ki tudják vinni hétvégén a pályára, akkor okkal reménykedhetünk a sikeres bajnoki rajtban.
 
Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Meton-FC Dabas – Balassagyarmati VSE

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.07.31 (Vasárnap, 17:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK