
Beharangozó: FC Dabas – ESMTK
Idei utolsó hazai mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Mint ismeretes, az első két tavaszi fordulót a csapatok még a 2020-as esztendőben lejátsszák, már amennyiben

Idei utolsó hazai mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Mint ismeretes, az első két tavaszi fordulót a csapatok még a 2020-as esztendőben lejátsszák, már amennyiben

Az elrendelt zárt kapu ellenére mégis élőben tekinthetik meg NB III-as csapatunk hétvégi ESMTK elleni hazai összecsapását. Vasárnap délután 13 órától, ha nem is a

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Szekszárdi UFC elleni hazai mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnos a héten nem tudtunk a legerősebb

Győzelemmel zártuk az őszi szezont! Ugyan a tervek szerint még a tavaszi első két forduló is idén lesz lebonyolítva, de papíron az őszi szezon utolsó

Nem túl kedvező előjelekkel várhatjuk a soron következő 19. forduló rajtját. Noha papíron egyszerű feladat elé néz a Szabó István vezette NB III-as első csapatunk,

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a HFC elleni idegenbeli mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Elsősorban gratulálni szeretnék a srácoknak, mert nem az

Bravúros győzelem Hódmezővásárhelyen! A válogatott szünet következtében szombaton került sor a következő bajnoki fordulóra. A hétközi kormányrendelet kissé változatossá tette a hetet, hisz hallani lehetett

Noha a hét eleji szigorítások következtében úgy festett, a múlt vasárnapi volt az utolsó idei tétmérkőzése NB III-as első csapatunknak, végül mégsem lett így és

Vasárnap a Vác FC együttese látogatott hozzánk a Wellis Sport Parkba. A mérkőzés elejét nagyon jól kezdte csapatunk, amelynek következtében a 14. percben egy gyönyörű

Amennyiben az égiek is úgy akarják, vasárnap kora délután ismét NB III-as mérkőzésnek ad otthont az FC Dabas Wellis Sportpark. Szabó István játékosai ezúttal a

Az MLSZ Versenybizottsága meghozta (201/2020. számú) határozatát az elmaradt Budapest Honvéd-MFA II – FC Dabas (0:3) NB III-as bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban. A mérkőzés 3 bajnoki

Vasárnap délelőtt 11 órától a Honvéd II otthonában lépünk pályára. A döntetlennel zárult Iváncsa elleni hazai rangadót követően ezúttal a főváros felé vesszük az irányt.

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az Iváncsa KSE elleni hazai rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Körülbelül azt kaptuk a találkozótól, amit várni

Vérbeli rangadón döntetlen az Iváncsa ellen. A mérkőzés elején rögtön kezünkbe tudtuk venni az irányítást a játék felett. Több nagy helyzetet is kidolgoztunk, de azok

Vasárnap kora délután ismét hazai környezetben lép pályára NB III-as első keretünk. Szabó István legénysége előtt nem kisebb feladat áll, mint a bajnoki cím egyik

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az RKSK elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Körülbelül azt kaptuk az RKSK-tól, amire előzetesen

A hét utolsó napján megrendezésre került összecsapáson a fővárosi RKSK vendégei voltunk. A mérkőzésen helyzetek ugyan mindkét oldalon adódtak, de gól nem született. Ez inkább

Fontos pontokért utazunk a fővárosba! A múlt hétvégi Szegedi VSE elleni magabiztos, 5:1 arányú hazai győzelmünket követően ezúttal Budapest felé vesszük az irányt. Soros ellenfelünk

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Szegedi VSE elleni magabiztos hazai győzelmet követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Kevés időnk volt készülni erre a

Szombaton az utolsó előtti helyen szerénykedő Szegedi VSE csapatát fogadtuk Dabason a Wellis Sportparkban. A tabellán elfoglalt helyezéseknek megfelelően kezdődött a mérkőzés, mivel nem sokkal

Csak a győzelem! Két idegenbeli bajnoki fellépést követően ismételten hazai közegben láthatjuk NB III-as felnőtt csapatunkat. Szabó István játékosai a Dunaújváros elleni MOL Magyar Kupa

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Dunaújváros elleni bravúros idegenbeli győzelmet követően az alábbi nyilatkozatot adta: ” Ezer sebből vérzik még mindig a

Vasárnap a legutóbbi kupaellenfelünk otthonába látogattunk, ahol nem várt könnyű mérkőzés csapatunkra. A Dunaújváros a mérkőzés nagy részében többet tudta birtokolni ugyan a labdát, de

A Kecskeméti TE elleni idegenbeli vereséget követően kissé összetorlódott az üldözők hada mögöttünk, így amennyiben szeretnénk megtartani előkelő pozíciónkat a tabellán, akkor nincs más megoldás,

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Kecskemét elleni bajnoki rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta: ” Az első félidőben ugyan stabilan védekeztünk, de

A 11. fordulóban az elmúlt mérkőzéseket tekintve a csoport talán legjobb formájában lévő Kecskemét együtteséhez látogatott csapatunk. A mérkőzés nagy részében a hazaiak tudták uralni

Csapatunk jelenleg szorosan a Ferencváros követve a tabella 4. helyéről várhatja a 2. pozíciót elfoglaló Kecskeméti TE elleni vasárnapi vendégjátékát. Rangadó lesz a javából, két

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Dunaújváros elleni MOL Magyar Kupa mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „A kupamérkőzésen többet vártam a csapatomtól,

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Sajnos a mai napra elég rossz előjelekkel

Ismét szép számmal látogattak ki a nézők vasárnap délután a Dabas Wellis Sportparkba. A remek hangulatú és helyenként parázs találkozót nagyon jó iramban kezdtük és