Noha a hét eleji szigorítások következtében úgy festett, a múlt vasárnapi volt az utolsó idei tétmérkőzése NB III-as első csapatunknak, végül mégsem lett így és ha minden jól megy, Szabó István legénysége lejátszhatja az összes még idénre kiírt bajnoki összecsapásait.

BEHARANGOZÓ: NB III

HFC - FC Dabas

NB III. Közép-csoport - 18. Forduló

Noha a hét eleji szigorítások következtében úgy festett, a múlt vasárnapi volt az utolsó idei tétmérkőzése NB III-as első csapatunknak, végül mégsem lett így és ha minden jól megy, Szabó István legénysége lejátszhatja az összes még idénre kiírt bajnoki összecsapásait.

A Vác FC elleni magabiztos győzelemnek köszönhetően ismét elmondhatjuk magunkról, hogy a dobogóról várhatjuk a következő forduló alakulását(, persze ehhez azt is hozzá kell vennünk, hogy a harmadik Iváncsa és a negyedik FTC II egy mérkőzéssel kevesebbet játszott). A második pozíció azonban ettől függetlenül is fantasztikus, ráadásul hátrányunk is mindössze 2 pont a listavezető Kecskeméti TE-vel szemben.

Ennek tükrében nem is lehet kérdéses, hogy a győzelemért utazunk a Hódmezővásárhely otthonába. A HFC számára a 6 győzelem és 11 a vereség a nem túl előkelő 16. helyre volt eddig elég. Azt azonben mindenképpen meg kell említenünk, hogy a hazaiak legutóbbi két összecsapásukat egyaránt megnyerték (Majosi SE , Monros SE), így azért mint eddig, most is igen komolyan kell vennünk ezt az összecsapást is. Hódmezővásárhelyen sosem könnyű győzni, így a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül játékosainknak most is tudásuk legjavát ki kell vinniük a pályára, ha ismételten be szeretnék gyűjteni mindhárom bajnoki pontot.

Az összecsapás a megszokottól eltérően nem a hét utolsó napján, hanem szombaton kerül lebonyolításra Hódmezővásárhelyen, a Városi Stadionban 13:30-as kezdéssel.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Hódmezővásárhelyi FC – FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.11.14. (szombat, 13:30)
Helyszín: Hódmezővásárhely, Városi Stadion

TÁJÉKOZTATÓ!

November 3-án éjjel a Magyar Közlönyben megjelentek a legfrissebb kormányrendeletek, köztük a futballmérkőzések látogatására vonatkozó új szabályok. A rendelet szerint a kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el nézők, az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

Azt a személyt, aki felszólításra sem tartja be a fenti védelmi intézkedéseket, a szervező köteles a sportrendezvény látogatásból kizárni.

A maszkviselés a sportrendezvényeken (így a Wellis Sportparkban) továbbra is kötelező!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK