Amennyiben az égiek is úgy akarják, vasárnap kora délután ismét NB III-as mérkőzésnek ad otthont az FC Dabas Wellis Sportpark. Szabó István játékosai ezúttal a tabella 15. helyén álló Vác FC-t fogadja.

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - VÁC FC

NB III. Közép-csoport - 17. Forduló

Amennyiben az égiek is úgy akarják, vasárnap kora délután ismét NB III-as mérkőzésnek ad otthont az FC Dabas Wellis Sportpark. Szabó István játékosai ezúttal a tabella 15. helyén álló Vác FC-t fogadják.

Mint ismeretes, a múlt heti Budapest Honvéd-MFA II elleni mérkőzésünkön az MLSZ Határozata alapján jutottunk a három ponthoz, most viszont szeretnénk ismét a pályán bizonyítani, hogy nem véletlenül állunk az igen előkelő 4. helyen a pontvadászatban.

A két csapat tabellán elfoglalt helyezése ismét kissé csalóka képet mutat, mivel a Vác FC annak ellenére, hogy a mezőny vége felé szerénykedik, mégis az utóbbi hetek remek szereplésének következtében erősen javuló formát mutat. Két győzelem és két döntetlen az utolsó négy mérkőzésük hozománya, ami közel sem mondható  rossznak, éppen ezért ezt az összecsapást is igen komolyan kell vennünk.

Reméljük, a két hét elegendő volt játékosaink számára a megfelelő regenerációra és őszi formájuk legjavát tudják majd most vasárnap is a pályára kivinni. Ha ez sikerül, akkor nem igen lehet akadálya, hogy lelkes hazai publikumunkat egy újabb győzelemmel meg tudjuk ajándékozni.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – Vác FC

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.11.08. (vasárnap, 13:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

TÁJÉKOZTATÓ!

November 3-án éjjel a Magyar Közlönyben megjelentek a legfrissebb kormányrendeletek, köztük a futballmérkőzések látogatására vonatkozó új szabályok. A rendelet szerint a kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el nézők, az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

Azt a személyt, aki felszólításra sem tartja be a fenti védelmi intézkedéseket, a szervező köteles a sportrendezvény látogatásból kizárni.

A maszkviselés a sportrendezvényeken (így a Wellis Sportparkban) továbbra is kötelező!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK