Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Dabas-Gyón FC elleni városi rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta: " Sajnos nem voltam maradéktalanul elégedett a játékunkkal, azt kaptuk a mérkőzéstől, amire számíthattunk.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: Dabas-Gyón FC - FC Dabas (1:1)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Dabas-Gyón FC elleni városi rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta:

” Sajnos nem voltam maradéktalanul elégedett a játékunkkal, azt kaptuk a mérkőzéstől, amire számíthattunk. A Dabas-Gyón egy nagyon agresszív, jó csapat, akik helyenként tördelik a játékot. Próbáltunk gyorsabban futballozni, de a pálya talaja ezt nem tette lehetővé. Az első félidőben egy nagyon szerencsétlen megpattanó szabadrúgásgóllal vették át a vezetést, de a szünetben átbeszéltük a srácokkal, hogy min kell változtatni. Másik játékrendszerre álltunk át és ez jobban is működött, rögtön ki is egyenlítettünk, de összességében igazságos döntetlen született.

Sajnálom, hisz szerettük volna győzelemmel búcsúzni az évtől, de azt gondolom, hogy nem rossz félévet zártunk, hisz 21 mérkőzésből egyszer kapott ki a csapatunk. Egész évben odatették magukat a fiúk, hajtottak, küzdöttek. Gratulálok a csapatnak és a stábnak, valamint azoknak, akik segítették az egész éves munkánkat. Most a megérdemelt téli pihenő következik és aztán újult erővel készülünk majd a tavaszra.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.12.06. (vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Dabas-Gyón FC Sporttelep

Dabas-Gyón FC – FC Dabas 1:1 (1:0)
Gól:  Peres Cs (10) ill. S Vladul (50′)

FC Dabas: Kersák, Földes (Takács 72′), Dudás, Forgács, Márton, Erdős, Marsa, Horváth, Lévai, Sándli (Kiss 46′), Vladul (Sziklási 89′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK