Idei utolsó hazai mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Mint ismeretes, az első két tavaszi fordulót a csapatok még a 2020-as esztendőben lejátsszák, már amennyiben azt a járványügyi helyzet és a csapatok is úgy akarják.

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - ESMTK

NB III. Közép-csoport - 20. Forduló

Idei utolsó hazai mérkőzésére készül NB III-as első csapatunk. Mint ismeretes, az első két tavaszi fordulót a csapatok még a 2020-as esztendőben lejátsszák, már amennyiben azt a járványügyi helyzet és a csapatok is úgy akarják.

Vasárnapi ellenfelünk a tabella 6. helyét elfoglaló ESMTK lesz. A vendégeknek nem lehetnek túl jó emlékeik az első bajnoki fordulóról, mivel Szabó István legénysége az augusztus 2-án lejátszott összecsapáson 2:0 arányú első félidőt követően végül magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott a pesterzsébetiek otthonában. Ezzel az eredménnyel alighanem most sem lennénk elégedetlenek.

Az ESMTK-ról azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy inkább otthon gyűjtögeti a pontokat, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy legutóbbi három hazai győzelme közepette négy idegenbeli döntetlent tudott felmutatni. Az egy pont csaptunk őszi szereplését figyelembe véve mindenképpen csalódást keltő eredmény lenne, így nem is lehet kérdéses, hogy sérülések ide vagy oda, bármi áron, de otthon kell tartanunk a három bajnoki pontot.

A vasárnap kora délután megrendezésre kerülő összecsapáson nézők sajnos a helyszínen továbbra lehetnek jelen, viszont jó hír, hogy a DabasTV jóvoltából 12:50 perctől az Interneten (Youtube) Live Stream keretében megtekinthető a teljes mérkőzés.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – ESMTK

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.11.29. (vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

DABAS TV – LIVE STREAM

A közvetítés 10 perccel a mérkőzés kezdése előtt kezdődik, tehát vasárnap 12:50-től tudnak csatlakozni a DabasTV Youtube csatornán a mérkőzéshez.

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK