Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Körösladányi MSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Többször is láttuk már a Körösladány csapatát, akik egy masszív, nagyon jó csapat, remek edzővel, így nagyon kellemetlen ellenfélre számítottunk.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: FC Dabas - Körösladányi MSK (3:2)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Körösladányi MSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

” Többször is láttuk már a Körösladány csapatát, akik egy masszív, nagyon jó csapat, remek edzővel, így nagyon kellemetlen ellenfélre számítottunk. Ennek megfelelően alakítottuk ki a stratégiánkat is, szerettünk volna az elejétől kezdve mi dominálni, az ő veszélyes játékosait lezárni, de sajnos az első félidőben ez nem nagyon működött. Szünetben aztán átbeszéltük a problémákat, kértem, hogy bátrabban kezdeményezőbben játszanak, aminek meg is lett az eredménye. Pontosabban, higgadtabban futballoztunk, így sikerült 3:1-re megfordítanunk a mérkőzést. Sajnálom a végén elkövetett hibánkat, mert így izgalmasra sikeredett a végjáték, de tudom nagyon jól, hogy az első fordulók nagyon nehezek, elég csak a tabellán elől lévő csapatok hétvégi eredményeit megnézni, hisz egy Kecskemét, Iváncsa vagy épp egy Ferencváros sem tudta begyűjteni az úgymond kötelezőt, így nagyon nagy gratuláció jár a csapatnak és a stábnak is, mert kemény munka van mögöttünk és egy kifejezetten jó csapatot sikerült legyőznünk.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.02.28. (vasárnap, 14:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas – Körösladányi MSK 3:2 (0:1)
Gól: Vladul S (51′), Busa B (73′), Forgács A (84′)

FC Dabas: Kersák, Dudás, Forgács, Márton, Földes (Kiss 67′), Fritz, Lévai (Kovács 67′), Marsa, Erdős, Busa (Horváth 84′), Vladul (Takács 86′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK