Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Taksony SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Büszke vagyok a fiúkra, hisz nagyon nehéz körülmények között sikerült megszerezni a három pontot, ami igencsak értékes számunkra.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: Taksony SE - FC Dabas (1:2)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Taksony SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Büszke vagyok a fiúkra, hisz nagyon nehéz körülmények között sikerült megszerezni a három pontot, ami igencsak értékes számunkra. Ugye tudvalevő, hogy a tavaszi két fordulóból két mérkőzést rajtunk kívül csak két csapat tudott megnyerni, ez mutatja, hogy mennyire erős és kiszámíthatatlan a bajnokság.

Sajnos egy gyenge minőségű pályán tudtunk játszani és játékban sem az valósult meg, amit terveztünk. Az első félidőben két gólos előnyre tettünk szert és egy védelmi hiba miatt kaptunk egy gólt. Ez mintha megzavarta volna a csapatot, a játékunk nem volt olyan hatékony, de összességében le a kalappal a srácok előtt, mert tulajdonképpen ellenfelünk a gólon kívül helyzet nélkül hozta le a találkozót.

Ennél jobban kell játszani legközelebb, hisz a Kozármisleny együttesét fogadjuk majd, akik a bajnokságot bajnokaspiránsként kezdték és most is nagyszerű kerettel rendelkeznek. Eredményeik sokszor kiszámíthatatlanok, de nagyon kell figyelni rájuk és nekünk is jobban kell játszani, hogy otthon tudjuk tartani a három pontot.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.03.07. (vasárnap, 14:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

Taksony SE – FC Dabas (1:2)
Gól: Fekete O (45′) ill. Vladul S (30′), Vladul S (42′)

FC Dabas: Kersák, Dudás, Forgács, Márton, Földes, Fritz (Kiss 64′), Lévai (Szabó 72′), Marsa, Busa, Horváth (Biró 85′), Vladul (Kovács 46′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK