Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az Újpest FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, viszont a mutatott játékkal kifejezetten elégedettek voltunk.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: Újpest FC ll - FC Dabas (1:0)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az Újpest FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, viszont a mutatott játékkal kifejezetten elégedettek voltunk. Sajnos van ilyen mérkőzés, mikor végig jól futballozol, te kezdeményezel, sokat birtoklod a labdát, de az ellenfél rúgja az első gólt. A mérkőzés összképe alapján győznünk kellett volna, de a helyzetkihasználásunk miatt nem tudtuk feltenni az i-re a pontot.

Szomorú vagyok, mert a tavaszi szezonunk legjobb játékával nem tudtunk győzni, amivel közelebb kerülhettünk volna az első helyezetthez, viszont most egy komoly sorozat jön, hisz vasárnap (Majos) – szerda (Monor) – vasárnap (Kecskemét) ritmusban fogunk játszani, amelynek első állomása rögtön hétvégén a Majos csapata lesz.

Ősszel magabiztosan tudtuk őket legyőzni, de most több mérkőzésük is arról árulkodott, hogy egy szervezettebb masszívabb csapatra kell számítanunk, így nagyon oda kell figyelnünk, hogy otthon tudjuk tartani a három pontot.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.04.04. (vasárnap, 11:00)
Helyszín: Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentruma

Újpest FC II – FC Dabas 1:0 (0:0)
Gól: Hegedűs M (61′) ill. –

FC Dabas: Petrányi, Dudás, Forgács, Márton (Biró 70′), Földes, Fritz (Kiss 64′), Lévai (Horváth 55), Szabó, Erdős (Marsa 64′), Vladul (Kovács 64′), Busa

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK