



Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Majosi SE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Nagyon meg voltam elégedve az egész csapattal, mind a hozzáállásunkkal mind a játékunkkal, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk.
Edzői értékelés (NB III)
SZABÓ ISTVÁN
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas - Majosi SE (6:0)
Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Majosi SE II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
” Nagyon meg voltam elégedve az egész csapattal, mind a hozzáállásunkkal mind a játékunkkal, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Egy kívülállónak úgy tűnhetett, hogy kissé felforgatott csapattal vágunk neki a találkozónak, de ez egy tudatos lépés volt részünkről, hisz elég erős a keretünk ahhoz, hogy mindegyik játékosom minőségi játékot tud nyújtani. Az első félidőben már 4 gólt is szereztünk, tetszetősen futballoztunk, a második félidőre szerencsére pár játékosomat pihentetni is tudtam, ami után kialakult a 6:0-ás végeredmény.
Most viszont csak a következő mérkőzéssel foglalkozunk, nem tekintünk előrébb. A Monorhoz látogatunk szerdán, akik tavasszal remek formában vannak, elég csak megemlíteni a hétvégi Kecskemét elleni győzelmüket. Egy szervezett jó csapatról van szó, tudjuk nagyon jól, hogy Erős Karcsinak és a csapatának milyen mentalitása van. Ugyan nagyon kevés időnk van ilyenkor felkészülni, de amit lehet azt megteszünk és szeretnénk ponttal pontokkal távozni Monorról.”
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.04.11. (vasárnap, 16:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
FC Dabas – Majosi SE 6:0 (4:0)
Gól: Vladul S (4′), Fritz A (26′), Marsa L (39′), Sziklási G (44′), Kovács P (54′), Vladul S (76′) ill. –
FC Dabas: Kersák, Dudás (Erdős 46′), Sziklási, Márton, Kiss, Fritz (Kucsván Milán 46′), Ágoston (Horváth 46′), Szabó (Lévai 38′), Marsa (Biró 53′), Vladul, Kovács