





Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Kecskeméti TE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Összességében elégedettség tölt el, ugye egy héttel ezelőtt is nyilatkoztam, hogy nagyon nehéz időszak jön számunkra, hisz ez idő alatt három mérkőzést is játszottunk és mivel nem profi labdarúgók alkotják a keretet, így az edzésekkel együtt voltak akiknek a munkahelyen is helyt kellett állniuk.
Edzői értékelés (NB III)
SZABÓ ISTVÁN
Bajnoki mérkőzés: FC Dabas - Kecskeméti TE (0:0)
Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Kecskeméti TE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
“Összességében elégedettség tölt el, ugye egy héttel ezelőtt is nyilatkoztam, hogy nagyon nehéz időszak jön számunkra, hisz ez idő alatt három mérkőzést is játszottunk és mivel nem profi labdarúgók alkotják a keretet, így az edzésekkel együtt voltak akiknek a munkahelyen is helyt kellett állniuk. Ezért is az elégedettségem, mert egy profi csapat ellen tudtunk, helyenként szép játékkal, küzdelmes mérkőzésen pontot szerezni.
Érzésem szerint igazságos döntetlen született, mindkét csapatnak voltak helyzetei, kemény jó iramú találkozó volt és mindenki büszke lehet a srácokra, mert kitettek magukért.
Hétvégén újra hazai pályán fogunk játszani, most a Dunaújváros ellen. Leendő ellenfelünk egy nagyon rutinos, jó erőkből álló csapat, több élvonalbeli labdarúgóval a soraiban. Elég csak megemlíteni a Báló, Lakatos, Szepessy hármast. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de szeretnénk otthon tartani a három pontot, viszont ahhoz maximális koncentrációra és fegyelemre lesz szükségünk.”
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.04.18. (vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
FC Dabas – Kecskeméti TE 0:0 (0:0)
Gól: –
FC Dabas: Kersák, Dudás, Forgács, Márton, Földes, Fritz, Szabó (Lévai 58′), Marsa, Erdős, Vladul (Sziklási 89′), Busa (Kovács 77′)