

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a Sülysápi Gyerekfoci elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "U13-as csapatunk csütörtökön Sülysápot fogadta bajnoki mérkőzésen. Egész nap borús esős idő volt, de mire a csapatok kimentek melegíteni a nap is kisütött.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)
LEDŐ LÁSZLÓ
FC Dabas U13 - Sülysápi Gyerekfoci (6:0)
Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a Sülysápi Gyerekfoci elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
„U13-as csapatunk csütörtökön Sülysápot fogadta bajnoki mérkőzésen. Egész nap borús esős idő volt, de mire a csapatok kimentek melegíteni a nap is kisütött.
A srácoktól azt kértem, hogy játsszuk a saját játékunkat, és próbáljunk a széleken támadásokat vezetni és emellett élvezni a játékot. A srácok ma megint nagyon jól játszottak, szebbnél szebb támadásokat vezettünk és gyönyörű gólokat lőttek.
Az első félidőben a 3-2-3 felállásból kezdtük a meccset, a második félidőben pedig már a 4 védős felállásban folytattuk. Nagyszerűen alkalmazzuk már a tanultakat és minden játékoson lehetett látni, hogy élvezi a bajnoki mérkőzés minden percét.
A mérkőzés után jöhetett a szieszta, pezsgő, tánc és a meglepi palacsintázás, amit Dori anyuka és apuka készített el! Köszönjük a gyerekek nevében is! Emellett pedig természetesen köszönjük a szülőknek az egész éves támogatást! Gratulálunk Barna bácsival Srácok!
2020-21 U13 DÉLI CSOPORT BAJNOKCSAPATA: FC DABAS„
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.20 (csütörtök, 17:30)
Helyszín: Dabas, ÉKÜ