Vasárnap délelőtt 11 órától a Honvéd II otthonában lépünk pályára. A döntetlennel zárult Iváncsa elleni hazai rangadót követően ezúttal a főváros felé vesszük az irányt. Soron következő bajnoki mérkőzésünket az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd második csapata ellen vívjuk a hét utolsó napjának délelőttjén.
BEHARANGOZÓ: NB III
Budapest Honvéd-MFA II - FC Dabas
NB III. Közép-csoport - 16. Forduló
Vasárnap délelőtt 11 órától a Honvéd II otthonában lépünk pályára.
A döntetlennel (2:2) zárult Iváncsa elleni hazai rangadót követően ezúttal a főváros felé vesszük az irányt. Soron következő bajnoki mérkőzésünket az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd második csapata ellen vívjuk a hét utolsó napjának délelőttjén.
Noha csapatunkat négy helyezés és 8 pont választja el hétvégi riválisunktól, a tabellán elfoglalt helyezéseket mégsem vehetjük most sem alapul, mivel ezúttal is sok mindentől függhet ellenfelünk aktuális játékereje. Az NB I-es első keretből visszajátszók száma és minősége mindig meghatározó szempont egy ilyen összecsapáson, ez pedig alighanem most sem lesz másként.
Mindettől függetlenül azonban, ha a magunk játékára koncentrálunk és játékosaink az őszi szezon eddigi mérkőzéseihez hasonlóan tudásuk legjavát ki tudják vinni a pályára, akkor nagy probléma most sem lehet.
A múlt héthez hasonlóan most is felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a nemrégiben kiadott kormányrendelet értelmében a Budapest Honvéd-MFA II elleni bajnoki mérkőzésen is kötelező lesz a nézőtéri maszkhasználat.
Hajrá Dabas!
Mérkőzés: Budapest Honvéd-MFA II – FC Dabas
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.11.01. (vasárnap, 11:00)
Helyszín: Budapest, Honvéd MFA Utánpótlás Központ