Újabb olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelyen a mutatott játék és a kialakított helyzetek alapján minimum egy pontot érdemeltünk volna. Vasárnap délután a III. Ker. TVE csapata volt az ellenfelünk a Wellis Sportparkban. A fővárosi együttes remekül szerepel a bajnokságban, hiszen jelenleg a tabella második helyét foglalja el

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas - III. Ker TVE (0:1)

A bravúr sajnos ezúttal is elmaradt

Újabb olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelyen a mutatott játék és a kialakított helyzetek alapján minimum egy pontot érdemeltünk volna.

Vasárnap délután a III. Ker. TVE csapata volt az ellenfelünk a Wellis Sportparkban. A fővárosi együttes remekül szerepel a bajnokságban, hiszen jelenleg a tabella második helyét foglalja el.

Ennek ellenére mi kezdtük jobban a mérkőzést. A 10. perc környékén Bene Dániel előtt adódott hatalmas, úgynevezett „ajtó-ablak” ziccer, lövését azonban a vendégek kapusa bravúrral hárította. Gyakorlatilag a III. Ker. TVE első valamirevaló támadásából megszületett a mérkőzés egyetlen gólja. A 24. percben a tizenhatosunkra ívelt labdára csapott le a vendégek támadója, aki jól fedezte a labdát, majd befordulva, mintegy 15 méterről a kapuba lőtt (0:1). A játékrész hátralévő részében érdemi esemény már nem történt. Meddő mezőnyfölényt alakítottunk ki, azonban a vendégek kapujára nem jelentettünk igazán veszélyt.

A második félidőben tovább fokoztuk a nyomást, gyakorlatilag a kapujuk elé szögeztük a vendégeket, akik saját térfelükre visszahúzódva, szervezetten őrizték előnyüket. Több alkalommal is nagyon közel álltunk az egyenlítéshez, azonban vagy a vendégek kapusa védett hatalmasat, vagy a kapufa volt útban. Bence fejesénél a kapufán csattant a labda, majd Földi megpattanó szabadrúgása is a kapufát találta el. A mérkőzés utolsó perceiben több lehetőségünk is adódott az egyenlítésre, azonban ezen a napon semmi sem akart összejönni, így végül sajnos ismét egy minimális különbségű vereséggel kellett beérnünk.

Nagyon fájó vereséget szenvedtünk, hiszen a látottak alapján minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. El kell azonban gondolkodnunk azon, mi lehet az oka annak, hogy a helyzeteket kidolgozzuk, jó csapatokat kényszerítünk gyakorlatilag folyamatos védekezésre, ugyanakkor még a jobbnál jobb lehetőségeinket sem tudjuk értékesíteni.

A folytatás vasárnap következik, amikor ősi riválisunk, az ESMTK vendégei leszünk. Bízunk benne, hogy ezúttal sikerül egy bravúros eredményt elérnünk!

Hajrá Dabas!

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport (8. forduló)
Időpont: 2026.09.20 (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Dabas, Welis Sportpark

Meton-FC Dabas – III. Ker TVE 0:1 (0:1)
Gól: – ill. Hulicsár M (24′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK