A múlt hétvégi ESMTK elleni hazai rajtot követően ezúttal idegenben lép pályára NB III-as első csapatunk. Székely Tibor legénysége dél-kelet felé veszi az irányt és egészen Hódmezővásárhelyig meg sem áll. Soros ellenfelünk az a HFC lesz, akik hozzánk hasonlóan 24 pontot szereztek eddig, de minimálisan jobb mutatóinak köszönhetően egy helyezéssel előttünk áll a tabellán. Igazi "hatpontos" rangadónak nézünk tehát elébe, ahol a győztes valóban sokat profitálhat, mivel megkapja az esélyt, hogy jelentős mértékben felzárkózhasson a középmezőny elejéhez.

BEHARANGOZÓ: NB III

HFC - Meton-FC Dabas

NB III. Dél-Keleti csoport (19. forduló)

A múlt hétvégi ESMTK elleni hazai rajtot követően ezúttal idegenben lép pályára NB III-as első csapatunk. Székely Tibor legénysége dél-kelet felé veszi az irányt és egészen Hódmezővásárhelyig meg sem áll. Soros ellenfelünk az a HFC lesz, akik hozzánk hasonlóan 24 pontot szereztek eddig, de minimálisan jobb mutatóinak köszönhetően egy helyezéssel előttünk áll a tabellán. Igazi „hatpontos” rangadónak nézünk tehát elébe, ahol a győztes valóban sokat profitálhat, mivel megkapja az esélyt, hogy jelentős mértékben felzárkózhasson a középmezőny elejéhez.

Ami a két csapat tavaszi rajtját illeti, míg csapatunk a bajnoki címért küzdő ESMTK-tól szenvedett minimális arányú vereséget hazai közegben (1:2), addig a HFC a Csepel otthonában egy jóval jelentősebb, 3:0-ás fiaskót könyvelhetett el. Két vesztes csapat ütközetét láthatjuk tehát vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, a városi stadionban. Szikrázó összecsapásokra és komoly küzdelemre számíthatunk, ahogy azt az elmúlt 5, 10 vagy 15 évben már megszokhattuk, ha az FC Dabas a HFC-vel mérkőzött. Reméljük, ezúttal sikerrel vesszük ezt az igen fontos idegenbeli megmérettetést és egy esetleges győzelemmel végre elindulhatunk felfelé a tabellán.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: HFC – Meton-FC Dabas

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport (19. forduló)
Időpont: 2026.03.08 (Vasárnap, 14:00)
Helyszín: Hódmezővásárhelyi Városi Stadion

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK