
A bajnokság 9. fordulója került megrendezésre a vasárnapi napon. Ezúttal idegenben léptünk pályára a Békéscsaba II ellen az utánpótlás centrumban. Tóth Mihály vezetőedző a múlt heti kezdőcsapaton nem változtatott, ugyanaz a tizenegy játékos futott ki a gyepre, mint egy héttel korábban a Csepel elleni győztes mérkőzésen.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Békéscsaba 1912 Előre II - Meton-FC Dabas (0:1)
Magabiztos győzelem a viharsarokban
A bajnokság 9. fordulója került megrendezésre a vasárnapi napon. Ezúttal idegenben léptünk pályára a Békéscsaba II ellen az utánpótlás centrumban. Tóth Mihály vezetőedző a múlt heti kezdőcsapaton nem változtatott, ugyanaz a tizenegy játékos futott ki a gyepre, mint egy héttel korábban a Csepel elleni győztes mérkőzésen.
A találkozó első szűk fél órája eseménytelenül zajlott, mindkét csapat igyekezett fogást találni a másikon. A 27. percben aztán gyakorlatilag a mérkőzés első helyzete után megszereztük a vezetést. Egy kapu előtti kavarodás után nem tudtak felszabadítani a vendégek és a labda Domokos elé került, aki 16 méterről helyezett a csabai kapuba (0:1). Ezt követően felpörögtek az események. Sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, viszont két esetben is a kapufán csattant a labda (mindkét esetben Jakab volt a főszereplő), Kamarás helyzeténél pedig a hazai hálóőr védett bravúrosan. Az első játékrész után akár több góllal is vezethettünk volna, viszont végül csak egy minimális előny birtokában vonulhattunk az öltözőbe.
A második játékrész ott folytatódott, ahol az előző abbahagytuk. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, több óriási ziccerig is eljutottunk, viszont csak nem sikerült megszereznünk a második találatot. Ebben a játékrészben is volt legalább 4-5 ajtó-ablak lehetőségünk, viszont vagy rossz döntést hoztuk, vagy a hazai hálóőr védett bravúrosan. Az ellenfelünk első valamire való lehetőségére egészen a 87. percig kellett várni. Viszont szerencsére ők sem tudták értékesíteni a helyzetüket. A mérkőzésen több gól már nem született és minimális arányú győzelmet arattunk idegenben.
Az eredmény szoros mérkőzést tükröz, viszont a játék képe alapján akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna ezen a napon. Folytatás vasárnap, amikor ismét idegenben, és ismét egy második csapat ellen kell majd pályára lépnünk. Vasárnap 11 órás kezdéssel a Szeged Grosics Akadémia II-es csapata ellen igyekszünk majd újabb pontot vagy pontokat szerezni.
Hajrá Dabas!