Soron következő mérkőzésünk a Wellis Sportparkban került megrendezésre, ahol a dobogó legalsó fokán álló Hódmezővásárhely volt az ellenfelünk. Sajnos csapatunk nem a legjobb formában van az utóbbi időben, viszont nagyon nagy szükségünk volt egy jó eredmény elérésére, hogy az a bizonyos kötél ne szoruljon körülöttünk.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas - HFC (0:0)

Bravúros pontszerzés emberhátrányban

Soron következő mérkőzésünk a Wellis Sportparkban került megrendezésre, ahol a dobogó legalsó fokán álló Hódmezővásárhely volt az ellenfelünk. Sajnos csapatunk nem a legjobb formában van az utóbbi időben, viszont nagyon nagy szükségünk volt egy jó eredmény elérésére, hogy az a bizonyos kötél ne szoruljon körülöttünk.

Ennek tudatában jól is kezdődött az összecsapás, a srácok keményen álltak bele a mérkőzésbe, amelynek első harmadában egyenlő erők küzdelmét láthatta a publikum. Mindez a 36. percig volt igaz, ekkor ugyanis Földeák Levente kissé felelőtlenül megkapta a második sárga lapját és bőven a lefújás előtt vonulhatott az öltözőbe. Ennek tükrében nem is volt meglepő, hogy az első félidő végén kicsit beszorultunk a kapunk elé, de szerencsére gól nélküli döntetlennel vonulhattunk az öltözőbe az első negyvenöt perc leteltét követően.

A második félidőben gyakorlatilag nem lehetett megmondani, hogy ki küzd a dobogóért és ki küzd az kiesés elkerülésért, még annak ellenére sem, hogy csapatunk emberhátrányban játszott. Ellenfelünk birtokolta többet a labdát, mi viszont megszálltuk a saját térfelünket. A vendégek nem igazán tudták feltörni a védelmünket, csapatunk pedig több alkalommal is remekül vitte végig kontratámadásait. Több alkalommal is a vásárhelyi kapus bravúrjára volt szükség. Talán legközelebb a gólhoz Domokos állt, aki ritkán látható szép mozdulattal próbálta meg jó 60 méterről bevenni a vendégek kapuját. Szinte már gólnak látta mindenki a lövést, a vendégek kapusa azonban óriási bravúrral hárított az utolsó pillanatban.

A mérkőzésen találat végül nem született, így jár a hatalmas taps a srácoknak a mai mérkőzésért, hiszen remekül helyt álltak. Ezzel az egy ponttal két helyet ugrottunk fel a tabellán (10. hely), viszont ez a döntetlen akkor ér majd igazán sokat, ha vasárnap Ceglédről (16. hely) sikerül elhoznunk a három pontot, amellyel valószínűleg fellélegezhetnénk egy fordulóval a bajnokság vége előtt.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2024.05.12 (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – HFC 0:0 (0:0)
Gól: –
Kiállítás: Földeák (36′) ill. –

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK