Úgy fest, NB III-as csapatunknak az elmúlt két fordulóban már ismét sikerült visszatalálni arra a jóval sikeresebb, győzelmi pályára, amit a szezon elején is láthattunk. A Csepel elleni hazai győzelem és a HFC elleni idegenbeli döntetlen már jelezte, sikerült kikecmeregnünk abból a bizonyos hullámvölgyből, amibe szeptember hónapban belekeveredtünk. Természetesen azt is meg kell jegyezni, hogy abban az időszakban szinte kivétel nélkül dobogós vagy bajnokaspiráns csapattal mérkőztünk meg.

BEHARANGOZÓ: NB III

Meton-FC Dabas - BKV Előre

A BKV Előre csapatát fogadjuk vasárnap délután

Úgy fest, NB III-as csapatunknak az elmúlt két fordulóban már ismét sikerült visszatalálni arra a jóval sikeresebb, győzelmi pályára, amit a szezon elején is láthattunk. A Csepel elleni hazai győzelem és a HFC elleni idegenbeli döntetlen már jelezte, sikerült kikecmeregnünk abból a bizonyos hullámvölgyből, amibe szeptember hónapban belekeveredtünk. Természetesen azt is meg kell jegyezni, hogy abban az időszakban szinte kivétel nélkül dobogós vagy bajnokaspiráns csapattal mérkőztünk meg.

Most hétvégén azonban ismét egy olyan összecsapás vár ránk, ahol valós pontszerzési esélyünk lehet, sőt a tabellán elfoglalt helyezések alapján szinte csak és kizárólag a győzelem lehet elfogadható eredmény. A szebb napokat is látott, azonban jelenleg az utolsó előtti helyen szerénykedő BKV Előre látogat majd vasárnap délután a Wellis Sportparkba, így egyértelműen nem lehet más célunk, mint tovább haladni a két hete újfent megkezdett győzelmi úton. Csapatunk jelenleg a 7. helyről várhatja a 12. forduló rajtját, és nem is lehet más a cél, mint tapadni a három pontra lévő Szeged, Vasas II, Újpest II trióra.

Jól tudjuk azonban, hogy könnyű mérkőzés még ebben az osztályban sincs, így ezúttal is rendkívül komolyan kell vennünk a BKV Előre elleni összecsapást. Amennyiben játékosaink ki tudják vinni tudásuk legjavát a pályára, akkor nem igen lehet kérdéses, hogy ki szerzi majd meg a győzelmet és a vele járó három bajnoki pontot.

Hazai összecsapás lévén ezúttal is biztatunk minden FC Dabas szimpatizánst, hogy ha lehetőségük engedi látogassanak ki vasárnap délután a Wellis Sportparkba és jelenlétükkel segítsék NB III-as csapatunkat a BKV Előre elleni bajnoki mérkőzésen. 

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Meton-FC Dabas – BKV Előre

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport (12. forduló)
Időpont: 2026.10.18 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK