A bajnokság 26. fordulójában a fővárosba látogattunk, ahol a Vasas FC második csapata volt az ellenfelünk. A fiatal fővárosi együttes jól szerepel a bajnokságban, a tabella első harmadában helyezkedik el, így előzetesen sem ígérkezett könnyű mérkőzés számunkra.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

VASAS FC II - Meton-FC Dabas

Fájó vereség a fővárosban

A bajnokság 26. fordulójában a fővárosba látogattunk, ahol a Vasas FC második csapata volt az ellenfelünk. A fiatal fővárosi együttes jól szerepel a bajnokságban, a tabella első harmadában helyezkedik el, így előzetesen sem ígérkezett könnyű mérkőzés számunkra.

A találkozó idején orkán erősségű szél tombolt, ami mindkét csapat dolgát rendkívül megnehezítette. Az első játékrész elején egyértelműen a hazaiak domináltak, ami sajnos hamar góllá is érett. A 9. percben egy kapu elé ívelt labdát fejelt tovább egy Vasas játékos, társa pedig 5 méterről nem hibázott, és a kapuba passzolt Janicsák mellett (1:0). A bekapott gól után Székely Tibor szerkezetet váltott, aminek hatására megváltozott a játék képe. Átvettük az irányítást, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, miközben ellenfelünk a saját térfelére szorult. Az egyenlítésre sem kellett sokat várni. A 29. percben Hegyi tekert veszélyesen középre egy oldalszabadrúgást, amelyre Domokos érkezett, és csúsztatott a kapuba (1:1). A gól további lendületet adott csapatunknak, és az első félidő hátralévő részében is támadó felfogásban futballoztunk, azonban az eredmény már nem változott.

A második játékrész is hasonló forgatókönyv szerint alakult. Az első 10–15 percben a hazaiak nyomtak, több veszélyes helyzetet alakítottak ki, majd fokozatosan ismét átvettük az irányítást. A 60. perctől gyakorlatilag végig támadtuk a mérkőzést, azonban a gól nem akart megszületni. Több nagy helyzetet is kialakítottunk, de vagy a hazai kapus védett bravúrral, vagy a befejezések voltak pontatlanok. Ahogy a futballban gyakran lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A 88. percben szürreális jelenet játszódott le. Egy szöglet előtt két Vasas játékos között vita és lökdösődés alakult ki, majd a rend gyorsan helyreállt. A szögletünket a hazai kapus lehúzta, és azonnal indította csapatát. A gyors kontra végén a hazaiak megszerezték a vezetést (2:1). A hátralévő időben már nem maradt lehetőségünk az egyenlítésre, így minimális vereséget szenvedtünk.

Rendkívül bosszantó eredmény született, hiszen a helyzetek alapján legalább egy gólos győzelmet érdemeltünk volna, de a futballban nem mindig érvényesül az igazság. Dolgozunk tovább, a hétvégén szomszédvári rangadó vár ránk Dunaharaszti MTK ellen.

Hajrá Dabas!

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport (26. forduló)
Időpont: 2026.04.26 (Vasárnap, 11:00)
Helyszín: Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
 
Vasas FC II – Meton-FC Dabas 2:1 (1:1)
Gól: Jován V (9′), Kátai Sz (88′) ill. Domokos B (29′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK