Úgy fest, végre valóban összeállt a csapat, amit az elmúlt hetek eredményei és a mérkőzéseken mutatott teljesítmény abszolút alá is támaszt. Kezdve az éllovas Monor SE elleni minimális (emberhátrányban elért) vereségtől, a Csepel elleni pontszerzésen át a két (3:1) arányú hazai diadal is jól mutatja, hogy jó úton halad NB III-as csapatunk. A befektetett munka pedig jelenleg már némi szerencsével is párosul, így kezdünk arra az útra térni, ahová tudása alapján az FC Dabas való.
BEHARANGOZÓ: NB III
Vasas FC II - Meton-FC Dabas
NB III. Dél-Keleti csoport (26. forduló)
Két kötelezőnek mondott hazai győzelmet követően végre stabilizálni tudtuk helyünket a középmezőnyben és innentől egyértelmű célunk, hogy a szorosan előttünk álló csapatokra (Csepel, Honvéd, DMTK) nyomást gyakoroljunk és esetleg be is előzzük őket.
Úgy fest, végre valóban összeállt a csapat, amit az elmúlt hetek remek eredményei és a mérkőzéseken mutatott teljesítmény abszolút alá is támaszt. Kezdve az éllovas Monor SE elleni minimális (emberhátrányban elszenvedett) vereségtől, a Csepel elleni pontszerzésen át a két (3:1) arányú hazai diadal is jól mutatja, hogy jó úton halad NB III-as csapatunk. A befektetett munka pedig jelenleg már némi szerencsével is párosul, így kezdünk arra az útra térni, ahová tudása alapján az FC Dabas hivatott.
Soros ellenfelünk az NB I-be jutást megcélzó és jelenleg éllovas Vasas FC második csapata lesz, akik jelenleg az 5. helyen állnak az NB III-as tabellán. Előnyük jelenleg 7 pont a Meton-FC Dabassal szemben, ami a mi szempontunkból soknak tűnhet, de egy győzelemmel ez a hátrány szinte minimálisra csökkenthető.
Az őszi mérkőzés (1:1) arányú döntetlennel ért véget Dabason, így a tabellán elfoglalt helyezések és a jelenlegi forma tükrében most is egyértelműen kijelenthető, hogy háromesélyes az összecsapás. Aki jobb napot fog ki, az egy esetleges győzelemmel sokat profitálhat, ha viszont nem sikerül pontot szerezni, igen csalódott lehet.
Az összecsapás szombat délelőtt 11 órától kerül megrendezésre Budapesten az Illovszky Rudolf Stadionban.
Hajrá Dabas!
Mérkőzés: Vasas FC II – Meton-FC Dabas
Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport (26. forduló)
Időpont: 2026.04.26 (Vasárnap, 11:00)
Helyszín: Budapest, Illovszky Rudolf Stadion