
A bajnokság 27. fordulójában a tabella középső régiójában elhelyezkedő Hódmezővásárhelyi FC csapatához látogattunk. A mérkőzés előtt Tóth Mihálynak nem volt egyszerű dolga, hiszen a csapat mindössze 14+2 fővel tudott elutazni a mérkőzésre. A szűkös létszám oka a csapatot sújtó sérüléshullám. Ennek tükrében is nagyon nehéz összecsapásra számíthattunk.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
HFC - Meton-FC Dabas (0:2)
Bravúros győzelem Hódmezővásárhelyen
A bajnokság 27. fordulójában a tabella középső régiójában elhelyezkedő Hódmezővásárhelyi FC csapatához látogattunk. A mérkőzés előtt Tóth Mihálynak nem volt egyszerű dolga, hiszen a csapat mindössze 14+2 fővel tudott elutazni a mérkőzésre. A szűkös létszám oka a csapatot sújtó sérüléshullám. Ennek tükrében is nagyon nehéz összecsapásra számíthattunk.
A mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, több veszélyes szituáció is kialakult a kapunk előtt. Ennek ellenére mégis a mérkőzés 7. percében csapatunk szerezte meg a vezetést. Az ellenfél elpasszolta a játékszert a félpálya környékén, amire Kiss Krisztián csapott le, és remek helyzetfelismeréssel egyből kapura ívelt mintegy 45 méterről, mivel a hazai kapus távol állt a kapujától. A játékszer védhetetlenül csapódott a hálóba (0:1). Ezt követően igyekeztük stabilizálni a védekezésünket, és gyors kontratámadásokat végrehajtani. Sajnos a védekezésbe több hiba is csúszott, amelyet szerencsére a vásárhelyi csapat nem bosszulta meg, viszont ellentámadásainkban sem volt meg az átütőerő. Az első félidőben az eredmény már nem változott.
A második játékrész eleje is hasonlóan kezdődött, mint az első. A 48. percben ismét Kiss Krisztián volt az egyik főszereplő, aki remekül ugratta ki Forrait. A kiugratást követően a kapusra vezethette a labdát támadónk, aki higgadtan helyezett a kapuba (0:2). Remekül kezdődött tehát a második játékrész számunkra. Ezt követően arra törekedtünk, hogy az ellenfél ne tudjon szépíteni. Ehhez a legközelebb a 70. percben jártak, viszont Balogh óriási védésével továbbra is kétgólos maradat az előnyünk. A mérkőzés hátralévő részében taktikus játékkal, kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót.
Nagyon fontos győzelmet arattunk, és ezzel felléptünk a tabella 11. helyére, viszont rendkívül szoros a hátsó régió, ezért hétvégén szintén nagyon fontos lenne győzelemmel zárni a sereghajtó Pénzügyőr SE elleni találkozót, amellyel talán kissé meg is könnyebbülhetnénk az utolsó két fordulóra.
Hajrá Dabas!
Hódmezővásárhelyi FC – Meton-FC Dabas 0:2 (0:1)
