Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „ Fontos mérkőzést játszott a két csapat, hiszen mindkét fél szeretne menekülni a kiesés elől a bajnokságban. Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, gyakorlatilag végig tudtuk irányítani az összecsapást,

Edzői nyilatkozat (NB III)

TÓTH MIHÁLY

Szolnoki MÁV FC - Meton-FC Dabas (0:4)

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

„ Fontos mérkőzést játszott a két csapat, hiszen mindkét fél szeretne menekülni a kiesés elől a bajnokságban. Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, gyakorlatilag végig tudtuk irányítani az összecsapást, valamint négy szép gólt is szereztünk. A srácok nagy tettet hajtottak végre, hogy a bajnokság végéhez közeledve már a saját kezünkbe került a sorsunk. Nagyot melózott a csapat, amellyel végre már nem vagyunk kiesőhelyen, viszont most kell igazán a figyelem / fegyelem / alázat, hogy a hátralévő mérkőzéseken is ilyen sikeresek legyünk, mint az eddigi tavaszi fordulókban. Ezúton is szeretnék Csóri Balázsnak mielőbbi felépülést kívánni, várjuk vissza minél előbb. ”

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2025.04.19 (Szombat, 16:00)
Helyszín: Szolnoki Tiszaligeti Stadion

Szolnoki MÁV FC – Meton-FC Dabas 0:4 (0:2)
Gól: – ill. Jakab D (27′), Földeák L (29′), Kryvotsiuk D (51′), Földeák L (59′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK