Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: „Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen az ellenfél rendkívül fizikális csapat, amely be is bizonyosodott.

Edzői nyilatkozat (NB III)

TÓTH MIHÁLY

Meton-FC Dabas - ESMTK (0:3)

Tóth Mihály, NB III-as csapatunk vezetőedzője az ESMTK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen az ellenfél rendkívül fizikális csapat, amely be is bizonyosodott. Az első félidő nem tetszett, hiszen több hibát is elkövettünk, illetve elszórtuk a labdákat, de ennek ellenére is csak minimális hátrányba kerültünk. A második játékrészre már kiegyenesedtünk, az egyenlítés azonban sajnos elmaradt, valamint az utolsó percekben a vendégek két további találattal végképp eldöntötték a mérkőzést. Összességében elmondható, hogy egy fizikálisan erős csapattól kaptunk ki, akik nem véletlenül vannak a tabella első harmadában. Dolgozunk tovább, hiszen nagyon besűrűsödött a tabella hátsó régiója. Igyekszünk felkészülni a Szolnok ellen, hogy idegenben érjünk el jó eredményt a hétvégén.”

Esemény: NB III. Dél-Keleti csoport
Időpont: 2025.04.13 (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – ESMTK 0:3 (0:1)
Gól: – ill. Tagai A (13′), Sándor R B (90′), Sándor R B (93′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK