
Ledő László, U19-es korosztályunk megbízott vezetőedzője a Csepel elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Csepelen kezdte U19-es csapatunk a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését. A héten sok betegünk is volt, köztük Fritz Attila a csapatvezető edzője is.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U19)
LEDŐ LÁSZLÓ
Csepel TC - Meton-FC Dabas U16 (2:2)
Ledő László, U19-es korosztályunk megbízott vezetőedzője a Csepel elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
” Csepelen kezdte U19-es csapatunk a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését. A héten sok betegünk is volt, köztük Fritz Attila a csapatvezető edzője is. A srácok a mai mérkőzésen mindent betartottak, amit Attila kért tőlük.
A mérkőzést jól kezdtük, magabiztosan és tudatosan játszottunk. A hazai csapat próbálta szétrombolni a játékunkat, de helyzetet nem tudott kialakítani a kapunk előtt. Egy-két szép támadásunk volt, de a helyzeteinket rendre kihagytuk. A semmiből aztán a hazai csapat megszerezte a vezetést egy gyors kontrából (1:0). A játékunk egy kicsit kapkodó lett, de mégis tudatosan próbáltuk folytatni a mérkőzést. Egy szép támadás végén Domokos Bence 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, amivel sikerült egyenlíteni (1:1).
A félidőben átbeszéltük, hogy mire kell figyelni és hol tudjuk a hazai csapatott megbontani. A srácok be is tartották, amit kértem, helyzeteket dolgoztunk ki, de a hazai kapus bravúrral védte ezeket a lehetőségeket. Vendéglátóink kontrái is veszélyesek voltak, de Fördős Jóci kapusunk jól védett, így meccsben maradtunk. Ahogy az azonban lenni szokott, egy labdaeladásból a hazai csapat ismét megszerezte a vezetést (2:1). Nem adták fel a srácok. Egy szöglet után egyenlítettünk Sarafi József révén. (2:2). Az utolsó 15 percben mindkét csapatnak meg volt az esélye a győzelem kiharcolására, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján igazságos döntetlen született.
Gratulálok a srácoknak, mert nagyot küzdöttek, csapatként harcoltak és játszottak. Külön dicséret az U16-os játékosainknak is, mert abszolút felnőttek a feladathoz!
Hajrá Dabas!”