Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Martfűi LSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben szinte tökéletes mérkőzést játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, rúgtunk két gólt és kimaradt még két szinte kihagyhatatlan is, védekezésünk pedig mindent hárított, amivel a vendégek próbálkoztak.
Edzői értékelés (NB III)
TÓTH LÁSZLÓ
Meton-FC Dabas - Martfűi LSE (2:1)
Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Martfűi LSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
” Megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben szinte tökéletes mérkőzést játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, rúgtunk két gólt és kimaradt még két szinte kihagyhatatlan is, védekezésünk pedig mindent hárított, amivel a vendégek próbálkoztak. Szünetben megbeszéltük, hogy ne húzódjunk vissza és ez működött is körülbelül 10 percig, aztán a semmiből szépíteni tudtak a vendégek úgy, hogy előtte ajtó ablak helyzet maradt ismét ki nálunk. Ez kicsit megzavarta a csapatot és hátrébb is húzódtunk, ezzel nyomás alá helyeztük saját magunkat, viszont a hosszú labdákon kívül semmi mást nem tudott a Martfű felmutatni, kisebb lehetőségeket engedtünk csak nekik. A vége küzdelmes lett, de jelesre vizsgázott belőle a csapat.
Már két hete sem volt rossz a játék mezőnyben, de akkor védekezésünket még hibák jellemezték és támadóink sem nyújtottak kimagasló teljesítményt. Mai nap végre a támadóink rúgták góljainkat és alakítottak ki helyzeteket. Bízom benne, hogy ez a győzelem válasz volt a sok kétségre a fejekben és tudatosítja a fiúkban, hogy jó csapat tud lenni az FC Dabas és bárkit meg tud verni, akivel szembekerül, de az biztos, hogy mentálisan nagyon erős, mert megterhelő heteken van túl és mégis így tudott most futballozni! Ezt kell erősítenünk tovább és akkor nagyon gyorsan fel tudunk zárkózni majd oda, ahol a helyünknek kellene lennie.”