A rövid pihenő után már el is kezdte felkészülési munkáját NB III-as együttesünk. A nehéz edzéseket a stáb edzőmérkőzésekkel próbálja megtörni. Az első ellenfél a szintén harmadosztályban szereplő Budaörsi SC csapata volt a Wellis Sportparkban.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas - Budaörsi SC (3:4)

Vereség az első edzőmérkőzésen

A rövid pihenő után már el is kezdte felkészülési munkáját NB III-as együttesünk. A nehéz edzéseket a stáb edzőmérkőzésekkel próbálja megtörni.

Az első ellenfél a szintén harmadosztályban szereplő Budaörsi SC csapata volt a Wellis Sportparkban. A keret tagjai egyenlő terhelést kaptak, mindenki egyaránt 45 perc játéklehetőséghez jutott. Az első félidőben minimális előnybe kerültünk Kovács és Földeák góljával (2:1), majd a második félidőben Kuchta is betalált, így már 3:1-et mutatott a képzeletbeli eredményjelző. Az utolsó 30 perc azonban sajnos már nem a csapatunkról szólt. Három gólt is berámoltak a vendégek és végül 4:3 arányban meg is nyerték a mérkőzést.

A találkozó ettől függetlenül jól szolgálta a felkészülést. Folytatás szombaton délelőtt a Bicskei TC otthonában.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2024.06.26 (Szerda, 10:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – Budaörsi SC 3:4 (2:1)
Gól: Kovács, Földeák, Kuchta

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK