


A szombati nap reggelén nem a szokásos útvonalon közlekedtek játékosaink, hiszen az öltöző helyett az Anna büfé felé vették az irányt, ahol a hagyományosnak mondható disznóvágás nyitotta meg a 2024-es évet.
HÍREK: FC Dabas (NB III)
Csapatépítő
Jól sikerült a hétvégi csapatösszetartó program
A szombati nap reggelén nem a szokásos útvonalon közlekedtek játékosaink, hiszen az öltöző helyett az Anna büfé felé vették az irányt, ahol a szinte már hagyományosnak mondható disznóvágás nyitotta meg a 2024-es évet.
Az egész napos program remekült sikerült, mindenki jól érezte magát, annak ellenére, hogy többen mos láttak először élőben egy disznóvágást. Az egész csapat kivette a részét a munkafolyamatokból, hiszen kis csoportokban végezték el a különböző feladatokat.
Összességében azonban elmondható, hogy mindenki jobban jár, ha játékosaink a pályán próbálják meg kamatoztatni tudásukat a jövőben is, mint ezen a területen. Az egész csapat, szakmai stáb, vezetőség is jól érezte magát a nap folyamán. Az program keretein belül különböző ételek készültek el, amelyek kóstolásra is kerültek, emellett természetesen 1-1 alkoholos tartalmú ital is a kezek közé került. A nap végén mindenki elégedetten és felszabadultan távozott a sporttelepről.
Innentől viszont a munkáé lesz a főszerep. Hétfőtől már a kőkemény edzések következnek, viszont az első edzőmérkőzésre még várni kell, hiszen az csak február 3-án kerül majd megrendezésre.
Hajrá Dabas!
