


December 19-én megtartotta évzáró rendezvényét NB III-as felnőtt együttesünk is. Első körben Bennárik Ferenc szakosztályvezető köszöntötte a résztvevőket, majd röviden értékelte a hátrahagyott fél évet, amely után Tóth László vezetőedző vette át a szót, aki szintén értékelte az őszt, valamint pár statisztikai adattal zárta a gondolatmenetét.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Évzáró (NB III)
Lezárta az idei évet felnőtt csapatunk
December 19-én délután megtartotta évzáró rendezvényét NB III-as felnőtt együttesünk is. Első körben Bennárik Ferenc szakosztályvezető köszöntötte a résztvevőket, majd röviden értékelte a hátrahagyott fél évet, amely után Tóth László vezetőedző vette át a szót, aki szintén értékelte az őszt, valamint pár statisztikai adattal zárta a gondolatmenetét.
Sikerült jó hangulatban eltölteni ezt a délutánt, amelyen részt vettek a vezetők, szakmai stáb és a játékosok is. Nem mellékesen pedig a klub körüli segítők is meghívást kaptak, akik szintén jól érezték magukat ezen a napon.
Összességében elmondható, hogy mindenki elégedett volt a hátunk mögött hagyott időszakkal, sikeresen szerepeltünk a bajnokság első felében, amelynek során számos helyi fiatal játékos is bemutatkozhatott az NB III-as felnőtt csapatunkban.
Most egy kis pihenő következik, január közepétől pedig ismét a kemény munka lesz a középpontban. Az évet a szinte már hagyományosnak mondható disznóvágással kezdjük majd január 20-án.
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk a Meton-FC Dabas minden tagja nevében!
Hajrá Dabas!
