Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Diósdi TC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "U16-os fiataljaink szombat délelőtt a Diósdi TC csapatát fogadták.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U16)

Ledő László

Meton-FC Dabas U16 - Diósdi TC (0:3)

Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Diósdi TC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

U16-os keretünk szombat délelőtt a Diósd csapatát fogadta bajnoki mérkőzésen. Sajnos a mai napon saját magunkat vertük meg. Az első félidőben átaludtuk az első 30 percet.  Ajándékoztunk egy gólt a vendég csapatnak. Aztán ugyan kezdtünk felébredni, de főként pontatlan passzok és kevés mozgás jellemezte a félidő második felét. A második játékrészbe szerkezetet váltottunk és próbáltunk nagy nyomást helyezni ellenfelünkre. Helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, de sajnos minden kimaradt és természetesen megint összehoztunk egy gólt, sőt a harmadik vendég találat is egy menteni akaró védőnkről pattant a kapunkba. Ezzel azonban még mindig nem volt vége. Megfogyatkoztunk, Dori Andris ugyanis elég „rossz” döntést hozott cselekedetével. A srácok próbálkoztak, de sajnos a jogos büntetőt is kihagytuk.

El kell mondanom, hogy nem ért váratlanul a teljesítményünk, ugyanis nagyon kevés az, ha 3-4-5 játékos akar csupán a pályán. Remélem azonban, hogy ezt a jövő héten átbeszéljük és kijavítják a srácok.

Köszönjük a szülőknek a zsíros kenyeret és az üdítőt a mérkőzés végén!

Hajrá Dabas!

Bajnoki mérkőzés (Dabas Wellis Sportpark)
2023.09.09 (Szombat, 10:00)
 
Meton-FC Dabas U16 – Diósdi TC 0:3 (0:1)
Gól: –

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK