



Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Bolha FTSE-Tárnok elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Szombaton U16-os csapatunk is megkezdte az őszi bajnoki szezont.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U16)
Ledő László
Bolha FTSE-Tárnok - Meton-FC Dabas U16 (0:2)
Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Bolha FTSE-Tárnok elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
„A Meton-FC Dabas U16-os csapata is megkezdte az őszi szezont. Első bajnokinkon Tárnokra látogattunk el. Egy nagyon jóminőségű füves pálya várta a srácokat. A hazai csapatot nem ismertük, ezért azt kértem a srácoktól, hogy próbáljunk egyszerűen játszani az elején. A felkészülésen gyakoroltuk a háromvédős rendszert, most pedig élesben is a 3-5-2 felállási formában játszottunk.
A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült. A vezetésünk után sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de sajna a további lehetőségeink rendre kimaradtak. Félidőben átbeszéltük mit csináljunk, hogy még hatékonyabbak legyünk támadásban. Helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, azonban ennek ellenére mégsem sikerült tovább növelni az előnyünket, mert a hazai kapus nagyon jól védett. Egy szögletből aztán Horváth Dani fejesével 2:0-ra módosult az állás. A játék képe nem változott, folyamatos nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, igaz néha kapkodóvá vált a játékunk.
Összességében tehát teljesen megérdemelten nyertük meg az összecsapást, helyenként igen tetszetős focival. Gratulálok a srácoknak a játékhoz és a győzelemhez, de legfőképp azért, mert láttam olyan elemeket, amit gyakoroltunk és megbeszéltünk a mérkőzés előtt.
Köszönöm Kicska Tomi kollégámnak, hogy Vízer Szabit elhozhattam a mai mérkőzésre.
Hajrá Dabas!„