
Hétközi fordulóra került sor a szerdai napon. Hazai pályán fogadtuk a Bp. Honvéd-MFA II csapatát. Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés, hiszen már hamar hátrányba kerültünk.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Meton-FC Dabas - Bp. Honvéd-MFA II (0:4)
Elszenvedtük első vereségünket a bajnokságban
Hétközi fordulóra került sor a szerdai napon. Hazai pályán fogadtuk a Bp. Honvéd-MFA II csapatát. Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés, hiszen már a találkozó 5. percében hátrányba kerültünk (0:1). Ezt követően tovább nehezedett a helyzetünk, hiszen a 15. percben (0:2), illetve a 21. percben is kapitulált a védelmünk (0:3). Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk és lényegében innen kellett volna visszakapaszkodni a mérkőzésbe. A félidőre háromgólos hátrányban vonultunk az öltözőbe.
Sajnos a második játékrész is rosszul kezdődött, hiszen a 49. percben tovább növelték előnyüket a vendégek (0:4). Ezután próbálkoztunk ugyan becsülettel, de gólt nem sikerült szereznünk, ezáltal elszenvedtük az első vereséget a bajnokságban.
Ezt a meccset mielőbb el kell felejteni, mert rövid az idő és vasárnap már a következő forduló következik, ahol a Szolnoki MÁV FC csapatát látjuk majd vendégül hazai pályán. Reméljük, sikerül kijavítani ezt a szerdai kisiklást és ismét visszatérünk az eddig látott győzelmi útra.
Hajrá Dabas!
