Szombat délután Bajára látogattunk, ahol a szebb napokat is megélt helyi együttes ellen kellett volna kivívnunk a továbbjutást a MOL Magyar kupában. Aki az első percekről lemaradt,

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Bajai LC - Meton-FC Dabas (4:3)

Baja volt a végállomás a MOL Magyar kupában

Szombat délután Bajára látogattunk, ahol a szebb napokat is megélt helyi együttes ellen kellett volna kivívnunk a továbbjutást a MOL Magyar kupában. 

Aki az első percekről lemaradt, az már meglepődve szemlélhette, hogy két gólról is lemaradt. Csapatunk finoman szólva is még az öltözőben maradt, ugyanis a Bács-Kiskun vármegyei bajnokságban szereplő hazaiak a 2. percben, majd a 4. percben is mattolták a védelmünket (2:0). Talán bő 15 perc elteltével lehetett érezni azt, hogy a csapatunk is megérkezett a mérkőzésbe. A 20. percben Dudás szabadrúgásból megszerezte a szépítést (2:1), a 21. percben pedig Erhardt Dominiknak köszönhetően már ismét döntetlenre állt a találkozó (2:2). Ezután teljes mértékben átvettük az irányítást, a levegőben lógott, hogy megszerezzük a harmadik találatot is. Sajnos ez nem jött össze, így döntetlen állással vonulhattunk pihenőre a rekkenő hőségben.

A második  játékrészre is az volt jellemző, hogy mi irányítottuk a mérkőzést, a bajaiak főleg kontrákra rendezkedtek be. Egy védelmi hiba után ismét hátrányba kerültünk a mérkőzés 57. percében (3:2). Szerencsére ismét nagyon gyorsan sikerült egalizálni az eredményt. A csereként pályára lépő Lettner Lóránt a 69. percben egy kapu előtti kavarodásnál volt szemfüles és helyezett a bajai kapuba (3:3). Mikor már mindenki a 2×15 perces hosszabbítást várta, akkor érkezett a forróságban a hidegzuhany. A 87. percben ugyanis ismét előnybe kerültek a hazaiak (4:3). Mindent egy lapra feltéve próbáltunk meg támadni  az utolsó percekben és megszerezni az egyenlítést, de a hősiesen küzdő hazai játékosok ezt rendre megakadályozták, így jutalmul végül ők jutották a tovább a kupában.

Összességében elmondható, hogy saját magunkat vertük meg és bosszantó vereséget szenvedtünk az alacsonyabban rangsorolt ellenfelünkkel szemben. Nincs más hátra mint, hogy gratuláljunk a Bajai LC csapatának a továbbjutáshoz és a mérkőzésen komoly sérülést szerzett játékosuknak pedig mielőbbi felépülést kíván a Meton-FC Dabas.

Esemény: MOL Magyar Kupa (2. Forduló)
Időpont: 2023.08.26 (Szombat, 16:30)
Helyszín: Baja Városi Sporttelep
 
Bajai LC – Meton-FC Dabas 4:3 (2:2)
Gól: Csiki N (2′), Csiki N (4′), Nébl M (57′), Mezőfi Zs (87′) ill. Dudás D (20′), Erhardt D (21′), Lettner L (69′)
 
Meton-FC Dabas: Balogh – Forgács, Dudás, Földes, Domokos, Benkő, Kiss, Forrai, Erhardt, Mayer, Karcag
Cserék: Berta, Kristóf, Józsa, Zsuppán, Lettner, Molnár B, Molnár Z
Vezetőedző: Tóth László

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK