
A bajnokság 4. fordulójában Martfűre látogattunk, ahol a frissen feljutott Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapat volt az ellenfelünk. Érdekesség, hogy a felkészülés alatt is találkoztunk már velük. Igaz, hogy az csak egy edzőmérkőzés erejéig, de akkor sikerült győztesen elhagyni a játékteret. Ez a győzelem, illetve a remek bajnoki rajt következtében abszolút mi voltunk a mérkőzés esélyesei.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Martfűi LSE – Meton-FC Dabas (2:3)
Továbbra is hibátlanok vagyunk
A bajnokság 4. fordulójában Martfűre látogattunk, ahol a frissen feljutott Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapat volt az ellenfelünk. Érdekesség, hogy a felkészülés alatt is találkoztunk már velük. Igaz, hogy az csak egy edzőmérkőzés erejéig, de akkor sikerült győztesen elhagyni a játékteret. Ez a győzelem, illetve a remek bajnoki rajt következtében abszolút mi voltunk a mérkőzés esélyesei.
Ennek fényében nem is volt meglepő, hogy már az 5. percben előnybe került csapatunk. Egy begyakorolt szögletvariáció után Józsa lövése talált utat a kapuba (0:1). Ahelyett, hogy megnyugodtunk volna, gyorsan egalizáltak a hazaiak. Dudás és Berta nem értette meg egymást, a hazaiak támadója köszönte szépen a lehetőséget és egyenlített (1:1). Ennél a gólnál nagyot hibáztunk, viszont továbbra is csapatunk kezdeményezett, több helyzetet is kidolgoztunk, két esetben is csak a kapufa mentette meg a hazaiakat az újabb góltól. Az első félidő utolsó pillanatában viszont ismét sikerült megszereznünk a vezetést. Egy beívelésre rosszul lépett ki a martfűi kapus, amely így Forrai fejére esett, aki nem is hibázott és a kapuba juttatta a játékszert (1:2).
A második játékrészt is remekül kezdtük. Az 53. percben ismét Józsa volt a főszereplő. Egy remek kiugratás után vezethette a labdát a kapusra és nem is hibázott, önmaga második, míg csapatunk harmadik gólját is megszerezte (1:3). Ennek tükrében nagyon jó helyzetben várhattunk a mérkőzés utolsó harmadát. A gól után kissé belekényelmesedtünk a mérkőzésbe, sok esetben lassan és pontatlanul járattuk a labdát, aminek köszönhetően az 59. percben ismét visszahoztuk a mérkőzésbe a hazaiakat. Egy bedobás után követtünk el gyermeteg hibát, amely után szépített a vendéglátó csapat (2:3). Az utolsó 30 perc ennek tükrében már hozott némi izgalmat, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de egyik csapatnak sem sikerült további találatot szerezni, így tulajdonképpen megérdemelt győzelmet arattunk idegenben.
Összességében a mérkőzésről elmondható, hogy az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Talán a négy eddig lejátszott mérkőzés közül most játszottunk a leggyengébben, viszont szerencsére ez az eredményességen nem látszódott meg. Intő jel viszont, hogy a jövőben nem engedhetünk meg magunknak ilyen hibákat, mert az az ellenfeleink könyörtelenül ki fogják használni, így saját magunknak tesszük nehézzé az adott mérkőzést.
Nagyon jól fest a bajnoki tabella, hiszen négy forduló alatt az összes megszerezhető pontot bezsebeltük és jelenleg az első helyet foglaljuk el a bajnokságban. Rajtunk kívül még egy veretlen együttes van, a Békéscsaba együttese, aki szintén 12 bajnoki ponttal rendelkezik. Jövő hétvégén a bajnokság szünetel, mivel a MOL Magyar kupa fordulót rendeznek. Mivel továbbra is érdekeltek vagyunk, így Bajára utazunk, ahol a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban vitézkedő Bajai LC csapata ellen kell megszereznünk a győzelmet, ezáltal a továbbjutást.
Hajrá Dabas!
