Kicska Tamás, az U14-es csapat vezetőedzője a szombati felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte: "Szombaton U14-es csapatunkkal a Pilisi LK U15-ös keretét fogadtuk. 2x40 perces mérkőzést játszottunk.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U14)

Kicska Tamás

Meton-FC Dabas U14 - Pilisi LK U15 (1:2)

Kicska Tamás, az U14-es csapat vezetőedzője a szombati felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte:

Szombaton U14-es csapatunkkal a Pilisi LK U15-ös keretét fogadtuk. 2×40 perces mérkőzést játszottunk. Az összecsapáson egyértelműen látszott a korkülönbség, ugyanis minimum egy, de volt akitől 2 évvel idősebb játékosok voltak az ellenfelünk csapatában. Ehhez képest azonban nem vallottunk szégyent.

Az első félidőben sajnos nem nagyon éreztük a területet, sem a játékot, nagyon kevés helyzetet alakítottunk ki, a védekezésen is látszott, hogy még nagyon kezdetleges. Sajnos ez meg is bosszulta magát, mert az ellenfelünk vezetést szerzett, ami a szünetig meg is maradt. A második félidőre elmondtam a hiányosságokat, és hogy min kellene változtatni. 180 fokos fordulatot vettünk, ziccereket harcoltunk ki, amikből azonban sajnos nem rúgtunk be csak egyet. A játékkal kapcsolatban elégedett vagyok, legalábbis a második felideivel, abból ugyanis lehet majd építkezni. Elégedett vagyok a srácokkal, elsőre úgy gondolom, amit vártam azt kaptam tőlük.

Edzünk tovább, jövő héten újabb edzőmeccset fogunk játszani, remélhetőleg játékban még jobb teljesítményeket fogok látni.

Hajrá Dabas!”

Felkészülési mérkőzés (U14)
2023.08.19 (Szombat)


Meton-FC Dabas U14 – Pilisi LK U15 (1:2)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK