Vasárnap a bajnokság 3. fordulójában a szintén hibátlan Füzesgyarmati SK csapatát láttuk vendégül. Remekül kezdtük a találkozót, ugyanis már a mérkőzés elején védekezésre kényszerítettük ellenfelünket.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas - Füzesgyarmati SK (2:0)

Csapatunk álomrajtot vett a bajnokságban

Vasárnap délután a bajnokság 3. fordulójában a szintén hibátlan Füzesgyarmati SK csapatát láttuk vendégül. Remekül kezdtük a találkozót, ugyanis már a mérkőzés elején védekezésre kényszerítettük ellenfelünket. A 10. percben pedig már sikerült is feltörnünk védelmüket. Egy bedobást követően Forgácsnak sikerült megcsúsztatnia a labdát, amely Lettner elé került, aki közvetlen közelről bólintott a vendégek kapujába (1:0). Továbbra is lendületben maradtunk, sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, viszont a Füzesgyarmat hősiesen védekezett és több esetben is az utolsó utáni pillanatban mentettek a vendégek védői. Nagy nyomás alá helyeztük őket, benne volt, hogy az első félidőben már több gólos előnyre is szert tehetünk. Sajnos a helyzeteink kimaradtak, így minimális vezetés tudatában vonulhattunk a pihenőre.

A második játékrészben játékunk kicsit tompább lett, lassabban és körülményesen járattuk a labdát, viszont a vendégek még a mérkőzés ezen periódusában sem okoztak komoly veszélyt a kapunk előtt. A mérkőzés és a három pont sorsa aztán a 73. percben végképp eldőlni látszott, egy szögletrúgást követően ismét Lettner érkezett a legjobb ütemben és bólintott a kapuba (2:0). Az utolsó 15 percben akár ki is végezhettük volna ellenfelünket, több esetben is vendégek kapusa vagy védői mentették meg a nagyarányú vereségtől a csapatukat.

Magabiztos és teljesen megérdemelt győzelmet arattunk ezen a mérkőzésen. Biztató, hogy ellenfelünknek gyakorlatilag még helyzetet sem engedélyeztünk, miközben mi sorra dolgoztuk ki a jobbnál jobb lehetőségeket, éppen ezért teljesen jogosan szólt a mérkőzés után a „Szép volt fiúk” rigmus az összecsapásra szép számban kilátogató szurkolóktól.

A nemzeti ünnepnap következtében a folytatás (4. forduló) nem vasárnap, hanem a megszokottól némiképp eltérően egy nappal korábban, szombaton vár majd játékosainkra. Soros ellenfelünk az eddig két döntetlent és egy vereséget felmutató, jelenleg a 13. pozíciót elfoglaló Martfűi LSE lesz.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.08.13 (Vasárnap, 17:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – Füzesgyarmati SK 2:0 (1:0)
Gól: Lettner L (11′), Lettner L (73′) ill. –
 
Meton-FC Dabas: Berta – Dudás, Forgács, Benkő, Domokos, Molnár B, Kiss, Józsa, Lettner, Zsupán, Forrai
Cserék: Balogh, Karcag, Ispán, Surman, Erhardt, Mayer, Csóri L, Molnár Z, Benkő, Csóri B
Vezetőedző: Tóth László

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK