Nem sokkal a bajnoki rajtot követően máris útjára indul a MOL Magyar Kupa versenysorozat is. Az első fordulóban a BLSZ I. osztályában szereplő Pestszentimrei SK lesz az ellenfelünk és mivel magasabb osztályban szereplünk, így idegenben vívjuk az összecsapást.

BEHARANGOZÓ: MAGYAR KUPA

Pestszentimrei SK - Meton-FC Dabas

MOL Magyar Kupa - 1. Forduló

Nem sokkal a bajnoki rajtot követően máris útjára indul a MOL Magyar Kupa versenysorozat is. Az első fordulóban a BLSZ I. osztályában szereplő Pestszentimrei SK lesz az ellenfelünk és mivel magasabb osztályban szereplünk, így idegenben vívjuk az összecsapást.

Az NB III Dél-Keleti csoportja már egy hete elrajtolt, ráadásul hétközi fordulót is rendeztek, így máris két mérkőzésnyi éles tapasztalattal kezdhetjük meg kupaszereplésünket. Mivel mindkét összecsapásunkon megszereztük a maximális három pontot, ráadásul igen magabiztosan, így most hétvégén sem lehet más a cél, mint a győzelem és a továbbjutás.

Csapatunkkal ellentétben a Pestszentimrei SK viszont csak augusztus 19-én kezdi majd meg a bajnoki szereplést, ami egyben azt is jelenti, hogy az első tétmérkőzés számukra egyből egy  óriási kihívás is, mert egy magasabban jegyzett csapat ellen kellene máris csúcsformát mutatniuk.

Érdekes párharc elé nézünk tehát, ez nem vitás, viszont a tények nem hazudnak. A magasabb besorolás és a remek szezonrajt reméljük beigazolja majd a papírformát. Az összecsapás szombat délután 18 órától kerül megrendezésre a Pestszentimrei SK Sporttelepén.

 Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Pestszentimrei SK – Meton-FC Dabas

Esemény: MOL Magyar Kupa (1. Forduló)
Időpont: 2023.08.05 (Szombat, 18:00)
Helyszín: Pestszentimrei SK Sporttelep

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK