Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Makó FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Szombaton U16-os csapatunk is lejátszotta a szezon utolsó mérkőzését.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U16)
Ledő László
Meton-FC Dabas U16 - Makó FC (1:1)
Ledő László, U16-os korosztályunk vezetőedzője a Makó FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
“Szombaton U16-os csapatunk is lejátszotta a szezon utolsó mérkőzését. Ezúttal a Makó csapatát fogadtuk, akik ellen szerettük volna szépen zárni a tavaszt.
Jól is kezdtük a mérkőzést, mi irányítottunk és támadásaink is veszélyesek voltak. A srácokon látszott, hogy itthon szeretnénk tartani a három pontot. A helyzeteink közül egyet sikerült góllá váltani, így a félidőre minimális előnnyel vonulhattunk (1:0). A szünetben higgadtabb és pontosabb játékot kértünk, a támadó harmadban ugyanis az utolsó döntéseink mindig rosszak voltak. A második félidőben a játékvezető furcsa ítéletéi miatt nagyon paprikássá vált a mérkőzés. Sajnos ahelyett, hogy növeltük volna az előnyünket, megint megkaptuk a szokásos szögletgólunkat (1:1). A lefújásig mindkét csapat abszolút a győzelemre játszott, de további gól már nem született, így reális eredménnyel zárult az összecsapás. A helyzetkihasználás miatt azért volt hiányérzetem.
Ettől függetlenül gratulálok a srácoknak a hozzáállásukért és az egész éves munkájukért.
Vannak még hibák, de mégis sokat fejlődött a csapat. Reméljük jövőre folytatni tudják ezt a megkezdett utat.
Hajrá Dabas!“