
Ledő László, U15-os korosztályunk megbízott edzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Május 14-én az U15 korosztályunk a Bugyi csapatát látta vendégül.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U15)
Ledő László
Meton-FC Dabas U15 - Bugyi SE (2:1)
Ledő László, U15-os korosztályunk megbízott edzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
„Május 14-én az U15 korosztályunk a Bugyi csapatát látta vendégül. A mérkőzésre nagyon készültek a srácok. Fritz Attila sajnos betegség miatt nem lehetett ott a mérkőzésen, így ezúttal az én irányításom alatt játszottuk le az összecsapást.
A mérkőzést jól kezdtük. Az első 15 percben szépen járattuk a labdát és gyönyörű góllal szereztünk vezetést. Sajnos ezután azonban hiába játszottunk mezőnyfölényben, a kapuk előtt veszélytelenek voltunk. A szünetben átbeszéltük, hogy mit kellene csinálnunk, emellett felhívtam a figyelmet arra is, hogy próbáljunk visszatérni az első 15 perc játékához, mert ha belemegyünk ellenfelünk provokálásába és a rohanásba, akkor nagyon nehéz második félidő elé nézünk. A második játékrészt is jól kezdtük, de pontatlanok voltunk az utolsó passzoknál.
A mezőnyfölényünk ugyan megvolt, de ahelyett hogy növeltük volna az előnyünket, megkaptuk a szokásos szögletgólunkat (1:1). A bekapott gól után egy teljesen más mérkőzés alakult ki. A vendégek mindent megtettek, hogy megőrizzék a döntetlent. A srácok is rátettek egy lapáttal, ami némi kapkodásba ment át. Végül öt perccel a vége előtt egy jogos tizenegyessel megszereztük a vezetés, ami végül a győzelmet is jelentette.
Büszke vagyok a srácokra, mert nagyot küzdöttek, helyenként pedig jól is játszottak. A hibáinkat természetesen próbáljuk kijavítani a jövőben.
Hajrá Dabas!„
Bajnoki mérkőzés – Dabas, Wellis Sportpark
2023.05.14 (Vasárnap, 10:30)
Meton-FC Dabas U15 – Bugyi SE 2:1
Gól: Sarafi J (8′), Jozic M (74′)
