Vasárnap délután a tabella 3. helyét elfoglaló ESMTK otthonába látogattunk. Ennek tudatában tudtuk jól, hogy nem mi számítunk majd a mérkőzés esélyeseinek, viszont reménykedtünk abban, hogy a hétközi Szekszárd elleni győzelem némi új lendületet ad majd csapatunknak.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

ESMTK - Meton-FC Dabas (6:1)

Megalázó vereséget szenvedtünk Pesterzsébeten

Vasárnap délután a tabella 3. helyét elfoglaló ESMTK otthonába látogattunk. Ennek tudatában tudtuk jól, hogy nem mi számítunk a mérkőzés esélyeseinek, viszont reménykedtünk abban, hogy a hétközi Szekszárd elleni győzelem némi új lendületet ad majd csapatunknak.

A mérkőzés első 10 perce némi meglepetésre rólunk szólt. Két ordító ziccert is kialakítottunk, de gólt sajnos nem sikerült szereznünk egyik lehetőségből sem. Körülbelül ennyi is volt a mérkőzésből, ami rólunk szólt. Az első félidőben három alkalommal is kapitulált védelmünk. A 10., a 28. és a 35. percben is bevették kapunkat a hazaiak, így gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést.

A második játékrész is ott folytatódott, ahol az első befejeződött. A 61. percben, majd a 65. percben, végül a 72. percben is gólokat kaptunk, miközben mi csak a 63. percben tudtunk találatot elérni Lettner révén.

Gyakorlatilag megsemmisítő és egyben igen kínos vereséget szenvedtünk az ESMTK otthonában. Néhány játékos továbbra sem érzi át a jelenlegi helyzetet. Már csak két mérkőzés van hátra a bajnokságból. Egy már kiesett csapat ellen (Bánk-Dalnoki LA), illetőleg a nagy valószínűséggel bajnokcsapat (Iváncsa) ellen kell annyi pontot összegyűjteni, hogy elegendő legyen a bentmaradáshoz.

A következő fordulóban szabadnaposak leszünk a Makó visszalépése miatt, majd ismét egy létfontosságú mérkőzés következik a Bánk csapata ellen, amely a tabellán mögöttünk helyezkedik el. Berkenyén kerül megrendezésre az a mérkőzés, ahol csak és kizárólag a győzelem lesz elfogadható eredmény.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.04.30 (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: ESMTK Stadion

ESMTK – Meton-FC Dabas 6:1 (3:0)
Gól: Wirth D (10′), Soós B (28′), Túri D (35′), Wirth D (61′), Kovács D (65′), Wirth D (72′) ill. Lettner L (63′)

Meton-FC Dabas: Berta – Földes, Fritz, Forgács, Dudás, Majzik, Lux, Lettner, Pleszkán, Csima, Domokos
Cserék: Balogh, Karcag, Erős, Soóky, Zsigmond, Molnár, Takács, Fazekas

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK