Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Erősen tartalékosan utaztunk Hódmezővásárhelyre, ezért a célunk a tisztes helytállás volt. Sajnos, amit elterveztünk a 12. percben felülírta egy érdekes találat,

Edzői értékelés (NB III)

TÓTH LÁSZLÓ

HFC – Meton-FC Dabas (1:0)

Tóth László, NB III-as csapatunk vezetőedzője a HFC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Erősen tartalékosan utaztunk Hódmezővásárhelyre, ezért a célunk a tisztes helytállás volt. Sajnos, amit elterveztünk a 12. percben felülírta egy érdekes találat, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Sajnos több fiatal játékosunk is kritikán aluli teljesítményt nyújtott, ezért előrefelé nagyon vérszegények voltunk. A második félidőben ugyan feljebb jöttünk és meg is zavartuk a hazaiakat, de gólt sajnos nem sikerült elérnünk. Hozzá kell tenni, hogy a hazaiaknak több nagyobb gólszerzési lehetőségük is volt, ezért azt gondolom, hogy az egy kapott gól hízelgő ránk nézve.

Mélyen a gödör alján vagyunk, de nem adjuk fel és azon dolgozunk, hogy kimásszunk belőle. Bízom abban, hogy a sérült / eltiltott játékosok visszatérésükkel új lendületet tudnak majd adni az elkövetkező két mérkőzésen és sikerül pontokat szerezni, ami fontos lenne a bentmaradás szempontjából.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.04.16 (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Hódmezővásárhelyi Városi Stadion
 
HFC – Meton-FC Dabas 1:0 (1:0)
Gól: Rabecz V R (12′) ill. –
 
Meton-FC Dabas: Berta – Fazekas, Dudás, Forgács, Fritz, Pleszkán, Lux, Majzik, Erős, Molnár, Zsigmond
Cserék: Balogh, Nagy, Karcag, Takács, Surman, Soóky

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK