Szerdán ismét hétközi fordulót rendeznek az NB III Közép csoportban. Csapatunk ezúttal hazai pályán a Kecskeméti TE II-t látja majd vendégül. Sokat vártunk a vasárnapi Majosi SE elleni idegenbeli összecsapástól,

BEHARANGOZÓ: NB III

Meton-FC Dabas - Kecskeméti TE II

NB lll. Közép-csoport - 31. Forduló

Szerdán ismét hétközi fordulót rendeznek az NB III Közép csoportban. Csapatunk ezúttal hazai pályán a Kecskeméti TE II-t látja majd vendégül.

Sokat vártunk a vasárnapi Majosi SE elleni idegenbeli összecsapástól, azonban a majdnem közvetlen riválissal szemben sem tudtunk sikert elérni, így tovább süllyedt a hajónk. Most szerdán azonban egy újabb szalmaszál következik, amibe képletesen belekapaszkodhatunk. Azt a Kecskeméti TE II-t látjuk vendégül, aki ugyan a Paks, FTC, Budapest Honvéd trióhoz hasonlóan NB I-es első csapattal rendelkezik, a KTE II azonban mindannyiuk közül a legszerényebb teljesítményt érte el az eddigi 30 forduló során. Hátrányunk csupán 3 pont, így valódi „hatpontos” rangadó vár ránk, amit sajnos ki kell egészítenünk a kiesési rangadó megjelöléssel is.

Mivel a hét második összecsapásán a bajnokaspiráns Hódmezővásárhely otthonába látogatunk, így egyértelműen a szerdai az a bajnoki mérkőzés, ahol valós esélyünk és reményünk lehet arra, hogy végre valahára megszerezzük az első idei győzelmünket. Egyre fogynak a kínálkozó lehetőségek, így minden apró esélyt meg kell ragadni és ha kell foggal-körömmel, vért izzadva, de be kell gyűjteni az immáron létfontosságú három bajnoki pontot.

A hétközi összecsapás szerda délután 16 órától kerül megrendezésre a Wellis Sportparkban Dabason. Biztatjuk kedves szurkolóinkat, hogy a sok nehézség és szerény eredmény ellenére tartsanak ki csapatunk mellett és jelenlétükkel segítsék játékosainkat ezen az igen fontos összecsapáson.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Meton-FC Dabas – Kecskeméti TE II

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.04.12 (Szerda, 16:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK