Most hétvégén sincs megállás, húsvét vasárnap is a pályán láthatjuk NB III-as első csapatunkat. Tóth László legénysége ezúttal a 13. helyezett Majosi SE otthonába látogat.

BEHARANGOZÓ: NB III

Majosi SE - Meton-FC Dabas

NB lll. Közép-csoport - 30. Forduló

Most hétvégén sincs megállás, húsvét vasárnap is a pályán láthatjuk NB III-as első csapatunkat. Tóth László legénysége ezúttal a 13. helyezett Majosi SE otthonába látogat.

Több hetes kínszenvedést követően végre valahára nem egy NB I-es vagy NB II-es klub második csapatával kell összemérni tudásunkat, hanem egy valóban harmadosztályú játékosokat szerepeltető csapat ellen. Soros ellenfelünk 27 szerzett pontjának köszönhetően a táblázat 13. helyéről várhatja a Meton-FC Dabas elleni bajnoki összecsapását. Csapatunk az utóbbi hetekben ugyan egyre lejjebb süllyedt a tabellán, azonban egy esetleges hétvégi győzelemmel máris a Majosi SE mögé zárkózhatna fel, az pedig egy óriási lökést adhatna játékosainknak, hogy végre elhihessék, hogy valóban van keresnivalójuk ebben a tavaszi szezonban is.

Ellenfelünk a legutóbbi három idegenbeli mérkőzését egyaránt elvesztette, azonban két hazai mérkőzésén viszont a maximálisan begyűjthető hat pontot bezsebelte, így kijelenthető, igen jól teljesítenek a saját közönségük előtt, így ezúttal is egy igen nehéz mérkőzésre kell készülnünk.

Csapatunk ráadásul köztudottan igen nehéz időszakon megy keresztül. Az edzőváltástól kiindulva a sok visszajátszót a soraiban felvonultató NB I-es klubok második csapatai elleni összecsapások nehézségein át sérülések, betegségek is tizedelik keretünket, azonban mégis erőt kell meríteni az elmúlt fordulók azon részeiből, amik igenis már egy javuló tendenciát mutattak. Voltak ugyanis már igen jól sikerült félidők, remek periódusok, végre már a gólok is jönnek, ha pedig hátul a védekezés is stabilabb lesz és nem tud az ellenfelünk ki nem kényszerített hibákból rendre gólt elérni ellenünk, akkor igenis joggal reménykedhetünk abban, hogy hamarosan összejön az a hőn áhított és egyben létfontosságú első idei győzelem.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Majosi SE – Meton-FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2023.04.09 (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Majosi SE Sporttelep

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK